A Naughty Dog munkatársai valószínűleg nem rakják el emlékbe új játékuk, az Intergalactic: The Heretic Prophet bejelentésének körülményeit: a főhős miatt egyből megjelentek a woke-ot és dei-t kiáltó játékosok, ezért a csapat letiltotta a hozzászólásokat YouTube-on. Valahol érthető, mert 2020. óta dolgoznak az új címen, erre az első videó után egyből kapják a savat, de hát az internet meg a játékfejlesztés egy ilyen műfaj, tudjuk ezt mindnyájan. Lényeg a lényeg, vannak olyanok is, akik túltették magukat a főszereplő kinézetén, és a bejelentő trailer további aspektusait is megvizsgálták, melyek alapján tudni vélik a játék megjelenési dátumát!
Az első ilyen nyom 2:48-nál látható: a Colin Graves (Kumail Nanjiani) arcképe alatti számsor 3127-tel kezdődik, ami a szemfülesek szerint 2027.03.01-re utalhat, azaz március elseji megjelenést vetít előre. Ez talán azért nem stimmel, mert az egy hétfői nap lesz, a játékok pedig jellemzően keddenként, ritkán péntekenként jelennek meg, de az év még akár jó is lehet. Erre utal a következő nyom 3:19-nél: a főhős Jordan A. Mun (Tati Gabrielle) a 7202-t üti be a retro Sony lejátszóba, amit ha megfordítunk, szintén 2027-et kapunk.
Ti mit gondoltok?