Akárhogy is nézzük, a Baldur's Gate 3 mellett az Elden Ring tekinthető az elmúlt évek legnagyobb hatású videójátékának, nem elég ugyanis, hogy a szakma térdre borult a FromSoftware nyílt világú soulslike-ja előtt (aminek ugye díjeső, pontosabban díjzápor lett a vége), a játékosok is odáig vannak a kíméletlen kalandért, ami az értékelések mellett az eladásokon is meglátszik. Az akció-RPG már idén júniusban elhaladt a 25 milliós mérföldkő mellett, időközben pedig megjelent a fantasztikus, nem mellesleg év játéka díjra is jelölt kiegészítő, a Shadow of the Erdtree, ami természetesen megdobta picit az alapjáték népszerűségét.
Olyannyira, hogy a kiadásért felelős Bandai Namco szerint az Elden Ring mostanra nem kevesebb mint 28,6 milliós eladással büszkélkedhet, ami annak fényében elég szép eredmény, hogy 2022 februárjában került fel a boltok polcaira. A bejelentést követő első órákban egyébként úgy közölték le ezt a hírt, hogy a teljes Dark Souls-szériát sikerült leköröznie a produkciónak, később azonban kiderült, hogy a 2022-es adatokat (akkor 27 milliónál járt a franchise) vették alapul, szóval nem biztos, hogy ez a kijelentés megállja a helyét. Annyi viszont biztos, hogy az Elden Ring így már ott lohol a 30 milliós eladást produkáló Cyberpunk 2077 nyomában, a The Game Awards során bejelentett spinoff, a többjátékos élményeket kínáló Nightreign pedig vélhetően még több eladást fog generálni, szóval kíváncsian várjuk, hol áll meg a mutató.
A borítóképek forrása: Steam