• Élőszereplős sorozatként is megelevenedik a Like a Dragon-széria
  • Ryoma Takeuchi főszereplésével készülő produkció a Like a Dragon: Yakuza nevet viseli
  • És a Prime Video kínálatában lesz elérhető

A SEGA Yakuzaként indult, mára azonban Like a Dragon néven futó szériája már 2005 óta szórakoztatja az egyre népesebb rajongótábort, ami elég sok idő, pláne úgy, hogy szinte minden egyes felvonás képes volt megütni a mércét – függetlenül attól, hogy Kazuma Kiryut vagy Ichiban Kasugát terelgettük az őrültebbnél őrültebb minijátékok között. Tekintve, hogy a videójáték-adaptációk korát éljük, számíthattunk a franchise-hoz kapcsolódó film vagy sorozat bejelentésére, ez pedig meg is történt nemrég, ráadásul elég sokat megtudhattunk a készülő produkcióról.

like-a-dragon-yakuza-sorozat-prime-video-streaming.jpg

A kép forrása: X

A Variety számolt be róla, hogy Like a Dragon: Yakuza (találó, nemde?) címen érkezik a szoban forgó élőszereplős széria, méghozzá a Prime Video kínálatába, ami a Fallout-sorozatból kiindulva elég jó jelnek mondható. A portál értesülései szerint a hat epizódból álló opusz első három része október 24-én, a maradék három pedig november 1-én válik elérhetővé, méghozzá 30 féle felirattal és szinkronnal, ha valaki esetleg nem rajongana a japán nyelvért. A rendezésért Take Masaharu és Takimoto Kengo felel, Kazuma Kiryut pedig Ryoma Takeuchi fogja megformálni, bár ezek a nevek vélhetően nem sokat mondanak az olvasók többségének. A Like a Dragon: Yakuza története két idősíkban, 1995-ben és 2005-ben mutaja be a főszereplő életét és a döntéseinek következményeit, a Prime Video nyilatkozatából kiindulva pedig olyan eseményeknek is szemtanúi lehetünk, amik nem lettek elmesélve a játékokban, így még a veterán rajongók is számíthatnak néhány meglepetésre. Meglátjuk, hogy mi sül ki ebből a próbálkozásból, az alapművek mindenesere roppant erős történettel és karakterekkel rendelkeznek, tehát bőven volt honnan meríteni.