A PlayStation Vitából kétféle változat érhető el, az egyik csak wifi-hálózattal kommunikálhat, a másik viszont 3G-n is képes csatlakozni az internetre. Hogy utóbbi modell még a Vita összességében gyenge eladásaihoz viszonyítva sem fogy jól, közismert, a Sony pedig lehet, hogy leáll a gyártásával, mert az érdeklődés olyan alacsony, hogy felesleges pénzt ölni a munkálatokba. Ezt persze megelőzi egy készletürítő árcsökkentés: a Joystiq információi szerint a napokban 100 dollárt esik a 3G-s PS Vita ára, és ehhez ajándékba jár egy 8 GB-os memóriakártya és egy ingyen PSN-játék is. Az oldal azt állítja, hogy az árcsökkenés egyszerre érint minden államot, és pár sonys alkalmazott New Jerseyben és Las Vegasban egyaránt megerősítette, hogy a gyártó felhagy a 3G-s modellel.
A Japán árcsökkentés óta a gép egyre kelendőbb a szigetországban, sőt, karácsonykor a Sony pénzügyi főnöke szerint robbanásszerűen megugrottak az eladási adatok. Ez azt jelenti, hogy a Vitában van potenciál, és a gyártó a PlayStation 4-gyel is igyekszik majd vonzóbbá tenni a kézi konzolt. Ugyanakkor tény, hogy a 3G-s változatnak nem lett sok értelme: a játékosok nem akarják tabletként használni a Vitát, a netes játékhoz pedig nagyon drága előfizetésre van szükség, úgyhogy egyszerűbb wifin intézni. Már csak arra várunk, hogy Európában is essen a masina ára mondjuk 100 eurót...
Ti egyébként vennétek PS Vitát, ha olcsóbb lenne? Ha igen, mennyit szánnátok rá?
agentk0rn3l: Több jó cím is van rá. Főleg a letölthetők, viszont a Persona 4 Goldenért megéri Vitát venni :D[br /]
Jaken: 30 ezer? PSP-t kapsz annyiért. Ha Vitát szeretnél, azzal még várnod kell pár évet. Amúgy nekem ez volt az első kézikonzolom. Uncharteddel sokáig elszórakoztam. Egyedül a bountykat nincs kedvem megszerezni, mert azok teljesen random potyognak az ellenfelekből.[br /]
[br /]
Én is úgy érzem, hogy a Vita sikertelensége a magas kezdőáron kívül abban keresendő, hogy a Sony elhanyagolja. Ha ez a legerősebb konzol, ami ma kapható, akkor a PS 3-as játékok átportolása a minimum. Képzeljétek el a Heavy Rain-t a Vita lehetőségeivel. Kedves Sony! Több minőségi játékot kérünk, nem a PS Mobile részleg bővítését noname játékokkal!
Az nagy lenne, ha 100 euróval lejjebb apadna, úgy 30 körül vennék egyet.
Egy olyanra beruháznék, de hogy mennyit szánnék rá azt nem tudom.