A lakásunk minden egyes helyiségének adott funkciója van, illetve egyre gyakrabban többféle is lehet egyszerre, ezeket pedig maximálisan ki kell szolgálniuk a berendezési tárgyainknak.

Emellett pedig a dekorációs és egyéb elemek is - a megfelelő hangulat megteremtése mellett - erős hatást gyakorolnak ránk. Éppen ezért a lakberendezés összetett folyamatára érdemes nagy hangsúlyt fektetnie mindenkinek.

Alapos tervezéssel kezdődjön a folyamat

Ha teljesen le akarja cserélni a bútorzatot, akkor mindenképp érdemes felkeresnie a butorpiac.hu bútorcsaládok oldalát, ahol az egymással összeillő és tökéletesen harmonizáló elemeket egyben tekintheti meg. Ezzel olyan átfogó képet kaphat az adott elemekkel berendezett terek hangulatáról, ami nagyban megkönnyítheti, hogy az elképzeléseit maximálisan valóra tudja váltani.

butor.jpg

Mint minden változtatás előtt, a lakberendezési folyamat legeleje is a tervezés kell, hogy legyen. Ezt a lépést nem érdemes megspórolni. Aki jól átgondolt tervvel indul neki a bútorok és a kiegészítők keresésének, az sokkal hatékonyabban találhatja meg az ideális elemeket, hiszen tudja, pontosan mire is van szüksége. Nem esik bele abba a gyakori hibába, hogy az első tetszetős darabot megveszi, aztán később fogja a fejét, hogy ez nem volt a legbölcsebb döntés.

Óvatosan a színekkel és a dekorelemekkel

A lakberendezés során az adott tér maximális harmóniájára érdemes törekedni, éppen ezért a színekkel érdemes csínján bánni. Ha nagyon sokféle árnyalatot használnak egy helyiségen belül, akkor az összhatás igen gyakran nem esztétikus.

A szakemberek egy helyiségen belül általában két vagy maximum három árnyalatnál nem javasolnak többet használni. Az sem mindig ideális, ha minden helyiségnek más-más a színe, ez ronthatja a lakás egységes arculatát.

Gyakori hiba lehet, ha nagyon sok dekorációs elemet alkalmaznak egy térben. Ha ráadásul még ezek stílusa és kialakítása is teljesen eltérő, akkor az összkép sokkal rosszabb. Kerülni érdemes a zsúfoltságot.

A fények varázsa és egyéb szempontok

A világítással remek hatásokat lehet elérni, igazi varázseszköz. Érdemes ezek kiválasztását alaposan megfontolni és kihasználni az optikai térnövelő lehetőségeket. Törekedjen változatosságra, azaz mind a központi, mind pedig irányított fények alkalmazására.

A bútorválasztásnál a funkció mellett az adott terek mérete és a megálmodott stílus is fontos szempont, emellett a kényelem és az optikai hatások is. Egy túl sok bútorral telezsúfolt térben mindenki nyugtalanabb lesz, a kevesebb és praktikusabb megoldások ideálisabbak.

Ha sikerül megteremteni a kényelmes és minden igényt kielégítő otthont az okosan megtervezett berendezéssel, máris nagy lépést tett, hogy a hét napjai boldogabban és elégedettebben teljenek.