Az úgy volt, hogy… a LEGO Star Wars idén ünnepelte megjelenésének 25. évfordulóját, ennek örömére folyamatosan adtak ki újabb és újabb klasszikus Star Wars-készleteket. Február végén-március elején nem tudtam nem észre venni egy új Millennium Falcon-t, ami nem volt túl nagy, sem túl kicsi (13x24x19 cm). No lássuk, mennyibe kerül! Az ára 30 ezer forint körül mozgott, ezért várakozó pozícióra helyeztem magam, hátha lemegy, ami meg is történt: szeptemberben pl. egészen 20 ezerig esett az ára, de akkor meg pont nem néztem az Árukeresőt, úgyhogy lemaradtam az akcióról, az átlagár pedig beállt 25-26 ezerre.

Telt-múlt az idő, én pedig hónapokig férfiasan tartottam magam, egészen november közepéig, amikor is kezdetét vette az őrületes 11.11. Sale az Aliexpress-en. Egyszer amikor feltévedtem rá, pont elém dobta a szettet, nem kevesebbet állítva, minthogy 5800-ért az enyém lehet, új felhasználóként. Nosza! Már regisztráltam is az új fiókot, és november 14-én megrendeltem a Millennium Falcont, egészen pontosan 5831 Ft-ért, doboz nélkül, Kínából, ingyenes szállítással. Aztán jött az izgalom, vajon megérkezik-e, kisebb lesz-e mint a rendes LEGO, hiányzik-e majd belőle pár darab, és úgy egyáltalán, milyen lesz a minősége.

A Sólyom eljövetelére kevesebb mint 1, azaz EGY hetet kellett várnom, november 20-án már meg is érkezett, ami az eddigi leggyorsabb Alis rendelésem volt, ráadásul ahogy az utóbbi időben mindig, most is futárszolgálat hozta. Az irodába rendeltem, biztos ami biztos, ott mindig át tudja venni nekem valaki, nem volt ez másképp most sem. Amikor kezembe kaptam a borítékot, egyből felbontottam, hogy meglessem, mit is kaptam a pénzemért. Mutatom:

img3167.JPG

A többiekkel megcsodáltuk a kis zacskókat, ránézésre és saccperkábéra megvolt minden, azt viszont egyikünk sem vette észre, hogy az összeszerelési útmutatón nem STAR WARS logó, hanem SFAR WARS logó szerepelt, ezt csak másnap konstatáltam. Ekkor még megmosolyogtam a dolgot, milyen aranyosak, biztos valami jogi dolog (?) miatt ráhúztak a T-re még egy kis fityegő részt, így módosítva a logót, de a készletben a kis logó és felirat, amit a Falcon alá kell tenni, majd biztos stimmel. A csomagot hazavittem, és gondosan elhelyeztem a rohamosztagos sisakom alatt, hogy aztán december 24-én este, a fa alatt rakjam össze.

Bő egy hónappal később el is érkezett a szenteste, én pedig tűkön ülve kezdtem neki az építkezésnek. Eredetileg az volt a tervem, hogy fittyet hányok a csomagok számozására, kibontom egyszerre az összeset, és mind a 921 darabkát összeöntöm. De miért? – teheted fel a kérdést teljesen joggal. Azért, mert kölyökkoromban is így csináltam, és így tovább tartott volna az összerakása meg az élvezet. No de apa tervez, gyerek végez: egy pár hónapos csöppséggel nem minden alakul úgy, ahogy azt elképzeli az ember, így maradt a zacskónként haladás. Spoiler: két este alatt raktam össze teljesen, no de ne rohanjunk ennyire előre.

Miután kezembe fogtam végre a darabkákat, két dolog vált világossá: az egyik, hogy az anyagminőség és a színek tökéletesek, ha közelebbről nem vizsgálom meg, sosem jövök rá, hogy ez nem igazi LEGO. A másik viszont, hogy az egyes pöttyökön (nincs erre jobb szavam, egy alapvető LEGO-egységre gondolok, pötty, kitüremkedés, amihez hozzápattinhatunk egy másik darabot) nincs pici LEGO felirat, szóval innnen könnyen felismerhető a kamu változat. Ezen felül egy, azaz egy darab pöttyön maradt még egy vékony műanyag hártya, amit pillanatok alatt lepiszkáltam róla, de ezeket leszámítva semmilyen különbséget nem találtam a hivatalos LEGO darabkákkal összevetve.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Építkezés közben volt pár olyan darab, aminél felvontam a szemöldököm, mert gyanúsnak tűntek, hogy ilyen LEGO elemek nem is léteznek, biztos a kínaiak trükköztek valamit, hogy leegyszerűsítsék a gyártást. Így aztán utánanéztem a hivatalos összeszerelési útmutatónak, amiben pontról pontra ugyanolyan darabkák szerepeltek. Sajnos rá kellett jönnöm a fájó igazságra: utoljára tizen (huszon?) X éve LEGO-ztam, és akkor még nem voltak ilyen elemek. Most már vannak, szóval nem a kínaiak trükköztek, hanem a dánok.

Az összeszerelés nagyon élvezetes volt, minden úgy pattant hozzá a másik elemhez, ahogy pattannia kellett, és a második este végére elérkeztem a folyamat végére: megszületett a SFAR WARS Millennium Falconom. Ami megszólalásig hasonlított az eredetire, leszámítva a Sólyom alatt helyet foglaló feliratokkal rendelkező elemeket. Az egyiken ugyanis maradt a SFAR WARS logó, a másikon pedig a "25 years of LEGO Star Wars" helyett "25 years of LOGO Sfar Wars" olvasható. Sajnos ez van, nem jött be korábbi tippem, hogy csak az útmutatóra raktak módosított logót, valamiért az építőelemre is azt nyomták. Sebaj, most már így marad, így még viccesebb!

A Falcon azóta is a polcomon díszeleg, és minden alkalommal, amikor ránézek, kellemes érzés tölt el (remélem az eredeti LEGO Bonsai fa nem sértődik meg, hogy egy ilyen „hitvány” másolatot raktam mellé.) A kínai kamu-LEGO nyújtotta kellemes csalódás hatására rálestem a 75192-es számú Falconra, a nagy fehér bálnára, amire egész életemben vadászok, de sosem kapom el. Az itthon 270 ezer forintba kerülő 7541 darabos szettet jelen sorok írásakor átszámítva 90 ezer forintért lehet elcsípni Alin, de ekkora összeggel már nem kísérleteznék. Ez az 5800 forint viszont arra tökéletes volt, hogy 1. megszerezzem a vágyott szettet, 2. teszteljem a kamu-LEGO-t, megéri-e. Azt kell, hogy mondjam: ez a készlet ennyiért bőven!