• A pornós eSport csapatot, a Team YP-t kihajította az ESL
  • A baj az, hogy a YouPorn a szponzor
  • Megpróbáltak kiskaput találni, semmi sem jött be
  • Ez nagy csapás a csapatnak

Már a bemutatkozáskor is gyenge lábakon állt az, hogy a pornóoldal, a YouPorn támogasson egy profi eSport csapatot, azért, mert a legtöbb rendezvény szervezője ellenzi pornográf tartalmakat, ám 2014-ben mégis belevágtak, és megszületett a Team YP, ami most hatalmas pofonba szaladt bele:

A TEAM YP-T KITILTOTTÁK AZ ESL MINDEN RENDEZVÉNYÉRŐL.

Az ESL, vagyis az Electronic Sports League az egyik legnagyobb, eSporttal foglalkozó szervezet, és ha ők azt mondják, hogy egy csapat ki van zárva, akkor az komolyan hátráltatja a professzionális törekvéseket, hiszen több rangos bajnokságról is le kell mondaniuk.

A kitiltás mögött egy nagyon egyszerű ok áll: az ESL, illetve annak partnerei, szigorúan tiltják a pornográf tartalmakat, a drogok és az alkohol mellett, ez ráadásul egy régóta fennálló szabály, bár a YouPorn megpróbált mindent, hogy találjanak egy kiskaput.

Többször is felajánlották, hogy változtatnak a reklámozásán, sőt, még abba is belementek volna, hogy egy az egyben eltávolítsák a pornóoldalt a matériáikról, szóval bármire képesek lettek volna, hogy bent maradjanak. Az ESL hajthatatlan volt, mondván a YouPorn az embléma eltávolítása után egyfajta csendestárs maradna, és ezt sem engedhetik.

youporn-team-yp.jpg