A Hell is Us egy akció-kalandjáték lesz, mely egy polgárháború közepén sínylődő országban fog játszódni, ahol egy Calamity néven emlegetett rejtélyes esemény által életre hívott teremtményekkel kell majd összecsapnunk karakterünkkel, különleges fegyvereket és eszközöket bevetve. A Hell is Us fejlesztői az esti State of Play rendezvényen megerősítették a 2025. szeptember 4-i megjelenési dátumot, valamint kaptunk egy látványos előzetest is.

A Hell is Us egy félig open-world akció-kalandjáték lesz, amely a közelharcra és a felfedezésre összpontosít. A játékosok egy olyan világba kerülnek benne, ahol hagyományos navigációs eszközök nélkül kell boldogulni. Nem kapnak térképet, iránytűt vagy küldetésjelzőket, ehelyett az ösztöneikre hagyatkozhatnak, hogy előrébb jussanak. Ez a szabadság kiterjed a játék narratív részére is, ahol a játékosok maguk hozhatják meg eltérő döntéseiket. Érdekes lesz látni, hogy miként működik majd ez a gyakorlatban. Ugyebár az Assassin's Creed Shadows esetében is hasonlót tervez a Ubisoft, vagyis hogy minden magunknak kell felfedeznünk jelző-ikonok nélkül, viszont az előzetesekből már kiderült, hogy Ubiéknál ez a lehetőség szabadon be- és kikapcsolható lesz. A Hell is Us esetében viszont tényleg nem hagyatkozhatunk külső segítségre, ami már most kifejezetten izgalmasnak hangzik – ősszel meglátjuk!

Borítókép forrása: ScreenRant