Kiderült, hogy a Gareth Edwards (Az Alkotó, Godzilla, Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet) által rendezett következő Jurassic World film címe Jurassic World: Rebirth lesz és két képet is megosztottak belőle. Ezeken Scarlett Johansson, Mahershala Ali és Jonathan Bailey láthatóak. A Variety értesülései szerint a film öt évvel a Dominion eseményei után játszódik majd, de kvázi rebootolják a World-szériát, teljesen új szereplőket behozva. A történet szerint a dinoszauruszok többsége (ismét) kihalt, mivel a bolygó ökológiája nem felelt meg a számukra. Amelyek mégis életben maradtak, azok az Egyenlítő környékére húzódtak vissza, ahol a cselekmény is játszódni fog. Állítólag sokkal több vízi dinoszauruszt kapunk, de biztos, hogy legalább egy T-Rex itt is feltűnik.

Scarlett Johannson már korábban elárulta egy interjúban, hogy hatalmas megtiszteltetés számára, amiért beválogatták a filmbe. „Óriási Jurassic Park-rajongó vagyok. Ez az egyik első film, amit moziban láttam, és még mindig emlékszem arra az élményre. Kis túlzással megváltoztatta az életemet, eldobtam tőle az agyam. Nem is nagyon tudom szavakba önteni, mennyire izgatott vagyok” – ecsetelte a színésznő. A Jurassic World: Rebirth 2025. július 2-án kerül világszerte a mozikba.