A John Wick első részét 2014-ben mutatták be, és azóta hatalmas franchise lett belőle: négy film és egy tévésorozat után további spinoffok jönnek a mozikba és a tévéképernyőkre is, szóval ha minden jól megy, akkor még jónéhány évig nézni fogjuk a profi bérgyilkosok vérgőzös küldetéseit. Persze tíz évvel ezelőtt még más szelek fújtak, és akkor, az alacsony költségvetés, a forgatókönyv sokszori átírása és a forgatási problémák miatt nem sokan hitték volna, hogy ekkorát fog menni a Keanu Reeves főszereplésével készült film – aki egyébként a projekt eredeti címét sem tudta megjegyezni, ami nem más volt, mint: Scorn.

A sztorit a Collider idézte fel az első rész tizedik évfordulójának apropójából. A John Wick ötlete Derek Kolstad fejéből pattant ki, akinek a 2010-es évek elején rengeteg forgatókönyvét visszadobta Hollywood, azonban az egyik történet végül megragadta a figyelmüket: főhőse egy hatvanas-hetvenes éveiben járó legendás bérgyilkos volt, aki már nyugdíjba vonult. Aztán a nyugalmas mindennapjait megzavarja néhány betörő, ellopják a kocsiját és megölik a kutyáját. Az író mindenképpen a kutyát akarta megtenni érzelmi motivációnak, mivel túl klisésnek tartotta a halott feleség témakörét, amit a stúdió fejesei javasoltak neki. A forgatókönyv eredetileg Scorn címen futott, Kolstad Clint Eastwooddal és Harrison Forddal a fejében írta meg a sztorit, a főhős nevét saját nagyapja, John F. Wick ihlette, a karaktert pedig egy Afganisztánt megjárt veterán katonáról mintázta, aki nem más volt, mint Marcus Luttrell, A túlélő című könyv szerzője, amit aztán fel is dolgozott Hollywood, Mark Wahlberggel a főszerepben.

Miután a Thunder Roads nevű gyártócég lecsapott a szkriptre, Keanu Reeves a barátján keresztül kapcsolatba került a produkcióval, és miután elolvasta a forgatókönyvet, abszolút azonosulni tudott a feleség elvesztésének a traumájával, sőt, annyira izgatott volt és annyira érdekelte a sztori, hogy még a történet fejlesztésébe is belefolyt. Az ő érdeme, hogy a főhős jórészt hallgatag, tőmondatokban vagy szavakban válaszol – és végül miatta lett John Wick a cím.

Az egyetlen oka annak, hogy John Wick lett a címe nem más, mint hogy Keanu folyton John Wickként hivatkozott rá. A marketing kapcsán kb. azt gondoltuk, hogy ember, ez eddig 4-5 millió dolláros értékű ingyen reklám, szóval John Wick lesz a címe, nem Scorn. Ma pedig má nem is tudnám elképzelni, hogy Scorn címen fusson” – nyilatkozta Kolstad.

A John Wick franchise jövőre bővül a Balerina című filmmel, amit a legfrissebb hírek szerint Chad Stahelski, a korábbi részek rendezője vett kezelésbe, hogy az újraforgatások során gatyába rázzák a 2025-ben debütáló mellékágat.

A borítókép forrása: Collider