Van egy olyan rossz szokásom, hogy szeretek minden egyes kérdőjelet leradírozni az open world videójátékok térképeiről, melynek az a hátránya, hogy alaposan ki tud égetni egy-egy alkotás – pláne abban az esetben, ha a fejlesztők elmérik az arányokat. A 2020-as Assassin's Creed Valhallában szerintem pontosan ez történt, a Ubisoft ugyanis annyi tartalmat pakolt a túlságosan is nagy térképre, hogy valósággal fájt a tisztogatás – leginkább ugye az volt a gond, hogy a tennivalók többsége egy kaptafára épült, így a századik órában is ugyanazt kellett csinálni, mint az elsőben. A részben a korábbi epizódokat idéző Mirage ugyan jelentősen visszavett a méretekből, a március 20-án érkező Assassin's Creed Shadows azonban ismét a nyílt világú akció-RPG-k táborát fogja erősíteni, így aztán adja magát a kérdés, hogy mégis mennyi hideg élelemre lesz szükség a 100%-os teljesítéshez?

Nos, a vízválasztónak ígérkező program kreatívigazgatója, Jonathan Dumont szerint jóval kevesebb, mint a vikinges kaland esetében, a szakember ugyanis Genkinek adott interjúban (köszönjük, VGC!) elárulta, hogy a maximalistáknak valamivel több mint 80 óráig tart majd eljutniuk a stáblistáig. A HowLogToBeat adatai alapján ez körülbelül megegyezik a 2017-es Origins játékidejével (85 óra), tehát örülhetnek azok, akik hozzám hasonlóan sokallták a Valhalla (vagy épp a szintén időtemetőként funkcionáló Odyssey) hosszúságát.

Nem ez egyébként az első eset, hogy Dumont megszólalt a játékidővel kapcsolatban, legutóbb azonban még 60 óráról beszélt, ami jól láthatóan nem lesz elég ahhoz, hogy minden tartalmat letudjunk. Magára a fősodorra amúgy 30-40 órát mondott a szaki, szóval a kizárólag a sztorira koncentrálók sem fognak unatkozni, és akkor még nem is beszéltünk a kiegészítőkről (például a már korábban bejelentett Claws of Awaji), melyek alaposan megdobhatják az Assassin's Creed Shadows szavatosságát. Ti várjátok már a megjelenést?

A borítóképek forrása: Ubisoft