• James Wan szívesen visszatérne a horrofilmekhez
  • Az Aquaman és az Elveszett Királyság után
  • Viszont még nincs kőbe vésve, hogy ő rendezi a Démonok között negyedik részét

James Wan nagy odaadással ugrott fejest a dollármilliós blockbusterek világába, hiszen ő rendezte többek között a franchise legsikeresebb (bár ehhez sajnos nagyban "hozzájárult" Paul Walker tragikus halála) darabjának tekinthető Halálos iramban 7-et, valamint az elképesztően nagy bevételt termelő Aquamant is. Nem mellesleg ő felel a DCEU december 21-én érkező epilógusáért, a meglehetősen nehéz körülmények között készült Aquaman és az Elveszett Királyságért, szóval elmondhatjuk, hogy az alkotó bekerült a hollywoodi elitbe. Ettől függetlenül nem szabad elfelejtenünk, hogy Wan leginkább az instant klasszikussá vált horrorfilmjeivel vált igazán ismertté, hiszen mind a Fűrész, mind pedig a Démonok között a zsáner legismertebb darabjai között található, ráadásul mindkét franchise elég jól teljesít a kasszáknál – nem véletlen, hogy az utóbbi köré egy komplett univerzum szerveződött. A filmes már a 2021-es, rendkívül megosztóra sikerült (szerintem egyébként remek lett) Eleven kórral (Malignant) is finoman jelezte, hogy két nagyobb produkció között szeret visszatérni a gyökereihez, ezt pedig most újfent megerősítette a Collidernek adott interjúban. 

jameswan.jpg

A kép forrása: Cinema Online

A portál ugyanis arról kérdezte az Aquaman mellett, hogy ő ülhet-e a Démonok között: Utolsó rítusok (ami vélhetően a széria utolsó felvonása lesz) rendezői székébe, mire így felelt: "Tudjátok, hajlamos vagyok az oda-vissza dolgokra. Szóval amikor készítek egy kisebb filmet, akkor utána egy nagyot akarok csinálni, abban az esetben pedig úgy vagyok vele, hogy inkább egy kisebbet rendeznék. Kisebb alatt pedig leginkább horrort értek, mert ez a műfaj egyszerűen hívogat, szóval majd meglátjuk." Persze lehet vitatkozni arról, hogy mennyire számít kicsinek egy Démonok között-film (pláne, hogy már néhány spinoffot is kapott, köztük rendkívül sikeres darabokkal), de tény, hogy egy szuperhősös mozihoz vagy Dominic Toretto száguldozásához képest jóval kevesebb pénzt emészt fel egy ilyen opusz. Nem jelentette tehát ki egyértelműen, hogy ő felel majd a rendezésért (producerként viszont már biztosan részt vesz a munkálatokban), de nem lennénk meglepve, ha végül hazatalálna – persze tőle igazából bármilyen indie horrort szívesen látunk.