Jace Hall játéktervező és showman, aki gondolkodás nélkül megfújta az id Software debug Xbox 360-át, hogy saját maga is kipróbálhassa az akkor még javában készülő Rage-et -- noha elkapták, azért ez a kis akció elárulja, hogy a Monolith atyja mennyire laza személyiség. És bár az ilyen kis trükkjei inkább csak a szórakoztatást szolgálják, Jace akkor sem fél önmaga lenni, ha üzletileg kell nem épp okos döntéseket hoznia.
Most is ezt tette: megjelent a legnagyobb Blood rajongói fórumon és nyitott egy topikot, melyben leírta, hogy szeretne készíteni egy remake-et az ultrabrutális FPS-ből, mely szellemiségében megőrzi majd a klasszikussá vált program minden sajátosságát. Ötleteket és kívánságlistát kért a fanoktól, majd közölte, hogy tisztában van vele, hogy egy fillért sem fog keresni a Blooddal. Ezt az egészet csak azért csinálja, mert tudja, hogy vannak még játékosok, akik szeretik a sorozatot, és ő is nagyon szívesen dolgozna egy új felvonáson. A játék egyébként PC mellett konzolokra is elkészülne.
Akik esetleg nem voltak észnél a '90-es években, azok minden bizonnyal a Bloodról is lemaradtak, holott az egyik legjobb Doom klón volt, ami valaha megjelent. Vér, belek, élőhalott főhős és mínuszos IQ-val is bőven élvezhető játékmenet jellemezte a programot, melyről alant egy videót is megnézhettek. A második, Blood 2: The Chosen című rész sajnos nagy bukás volt, Jace-ék ezt követően nyergeltek át az AvP franchise-ra.

Carmageddon utánjöhetne ez is. Rengeteget toltuk multyban is. Azok a szívatások amiket adtunk egymásnak...... Nagyon sokat röhögtünk!!!
Már csak egy DK remake kellene. :-)
Meg egy rendes Postal 3....
AVE
Fasza!!! Meg is néztem nem lehet kapni steamen :O mi már ez....
Szerintem, a 2 sem volt olyan rossz, én kijátszottam anno, 2 karakterrel legalább végigvittem