• Isaac Asimov Alapítvány regényfolyamából készít sorozatot az Apple
  • A produkció 2021 végére készül el és az Apple TV+-on fog debütálni
  • Itt az első előzetes

Isaac Asimov Alapítvány-sorozata a sci-fi történelem egyik leghíresebb darabja. Az Apple most arra vállakozott, hogy tévés adaptációt készít a regényekből. Most megérkezett a sorozat első előzetese, amely alapján úgy tűnik, hogy olyan grandiózus produkciók közelébe szeretnének férkőzni, mint a Trónok harca. A széria forgatása valamikor 2021 végén fejeződik be, tehát a rajongóknak még egy ideig várniuk kell majd a premierre.

foundation-sorozat.jpg

A könyvek adaptálásával korábban már olyan hollywoodi rendezők is foglalkoztak, mint Roland Emmerich vagy Jonathan Nolan, azonban nekik úgy tűnik beletört a bicskájuk a projektbe. Az Apple támogatásával, és végtelennek tűnő pénzforrásaikkal viszont végre megvalósul a várva várt produkció. Az Alapítvány főszerepében Jared Harris, Lee Pace, Lou Llobell, Leah Harvey, Laura Birn, Terrence Mann és Cassian Bilton lesz látható. Alább láthatjátok a nagyszabású trailert.