• Állítólag továbbra is tervezik bemutatni a Kék Bogár filmet
  • 2023-ban küldhetik moziba az alkotást

A Warner Bros. körüli átszervezésnek voltak, és minden bizonnyal lesznek is még áldozatai. Ennek legutóbbi állomása volt a Batgirl mozi elkaszálása, hiába költöttek 90 millió dollárt Barbara Gordon történetére, az sem mozikban, sem HBO Maxon nem kerül bemutatásra. Épp ezért felvetődhet a kérdés, hogy hány készülő produkció landolhat még a kukában az új vezetés alatt. Nos, a The Hollywood Reporter jelentése szerint nem kell minden alkotásért aggódni, például a Xolo Maridueña főszereplésével érkező, már az utómunkálatoknál  járó Kék Bogár (Blue Beetle) 2023 augusztusában tervezett mozis premierje továbbra is szerepel a cég tervei között, ahogy a Fekete Kanári film, és a Zöld lámpás sorozat is biztonságban van – legalábbis egyelőre.

bluebeetle.jpg

A kép forrása: El Americano