- Figyelem! A kritika kisebb spoilert tartalmaz: nem árul el fontos fordulatokat, de azt igen, hogy a vége pozitív vagy negatív lesz-e.
A Hihetetlen család 2-re tizennégy hosszú évet kellett várni, de megérte. Brad Bird 2004-es, azóta kultikussá vált animációs filmje magasra tette a lécet: az öntudatos élcelődés a szuperhősök világával azóta ugyan nem példa nélküli (lásd Deadpool), de ritkaság, az pedig, hogy mindeközben komoly problémákat feszegessen, talán egyenesen egyedülálló a szuperhősfilmek körében. Ilyen előd mellett természetesen voltak aggodalmaim, főleg, hogy sajnálatos módon tudtam előre a történet fordulatait, melyek közül néhányat (így látatlanban) elég gyengének éreztem. Aggodalmaim azonban nem hogy bizonyosságot nyertek volna, de annak rendje és módja szerint megcáfolódtak: már a nyitány irdatlanul erős, a film talán még az első résznél is mélyebb témákat érint, s nem mellesleg technikailag is kiváló.
Az erős nyitójelnetet megelőzi a Bao című, a gyerekeknek talán kicsit túl mély és szimbolikus, de mindenképpen aranyos és érdekes kísérőfilm, valamint a Hihetetlen család színeiben pompázó, egyedi Disney és Pixar logók, melyek, Michael Giacchino zenéjével kísérve megalapozzák a hangulatot a várva várt film előtt. Ezt követi a remek nyitójelenet. Nem árulok el nagy meglepetést azzal, hogy a film ott veszi föl a fonalat, ahol az előző abbahagyta: történetesen az Aknakukac fölbukkanásával. Annak érdekében azonban, hogy a kezdés ne legyen zavaróan in medias res, a Hihetetlen család 2 ahhoz a megoldáshoz folyamodik, hogy a történéseket nem újrajátsza az előző filmből, hanem egy másik szereplő, Steve Tipró szemén keresztül mutatja be azokat. Ezáltal az ismerős is új fényben jelenik meg, a remek, Steve vallomása és a futóverseny eseményei között oda-vissza vágott jelenet pedig erős nyitányt ad az ugyancsak erős filmnek.
Mégis, mitől olyan érett a Hihetetlen család 2? Sok komoly témát is felszínre hoz, melyeket igyekszik minél több oldalról bemutatni: paródia tárgyává teszi a szuperhősfilmeket, de föl is hívja a figyelmet azok legfőbb hibáira és rávilágít azokra a kérdésekre is, melyek fölött az ilyen filmek általában elsiklanak. A Hihetetlen család 2 erős álláspontot foglal a szexizmus kérdésében, méghozzá előtérbe helyezve azt, elvégre miért ne kerülhetne szembe egy gyerek is fontos problémákkal? A filmben fontos szerep jut a gyereknevelés nehézségeinek, valamint annak is, hogy egy szuperhős sem mindig tudja, hogy mi a helyes. A jó és a gonosz ellentéte sem olyan egyértelmű a Hihetetlen család 2-ben, mint azt gyerekeknek szóló filmektől várnánk: a gonosznak végig igaza van, a jó követ el hibákat, nem mindenki nyeri el méltó büntetését és nem mindenki érdemli azt, amit rá mértek. Remélem nem nagy meglepetés, hogy a film természetesen happy enddel zárul, de nagyon érett hozzáállásra vall, hogy bemutat olyan problémákat, melyekre nincs egyszerű megoldás.
A történet középpontjába ezúttal nem Bob (Mr. Irdatlan) kerül, hanem neje, Helen (Nyúlányka). Szuperhősnek lenni továbbra is illegális, ám ezúttal Nyúlánykát hívják akcióba, miközben Bob kénytelen otthon maradni a gyerekekkel. A fölálló új helyzet nem csak azt mutatja be, hogy a gyereknevelés is ugyanolyan nehéz feladat (ha nem nehezebb), mint megmenteni egy vonatot, de azt is, hogy egy nő ugyanolyan hatékony hősként, mint egy férfi, egy férfi pedig lehet ugyanolyan hatékony, mint egy nő, ha lelkizésről van szó (még ha ez kezdetben egy kicsit nehezebben is megy neki).
A mély témák és öntudatosság mellett lehet, hogy mellékes, de a film formailag is makulátlan. Az animáció terén a Pixar hozza a szokásos formáját: részletgazdag és gyönyörű világ tárul elénk, melyre a kiváló operatőri munka és a remek látványtervezés teszi föl a koronát. Michael Giacchino zenéje egyszerre hangulatos, fülbemászó és stílusos, de a látványos akciójelenetek aláfestéseként brillírozik csak igazán. A szuperhősösszecsapások (talán annak köszönhetően, hogy animációs filmről van szó) olyannyira magával ragadóak és lehengerlőek, hogy ahhoz foghatót élőszereplős akciófilmekben ritkán látni. Az utóbbiban az a bevett megoldás, hogy a kamera rázkódik, a vágás olyan gyors, hogy alig látunk valamit, a hangeffektek meg a dobhártyánkat püfölik – mintha minket verne laposra valaki. A Hihetetlen család 2 akciójelenetei ezzel szemben folyamatosak, mint egy hullámvasút, ezáltal sokkal érzékibb (átélhetőbb és ennélfogva izgalmasabb) élményt nyújtanak élőszereplős társaiknál – mintha vizuális táncra perdülnénk a filmmel. Ennyi pozitívum mellett épp hogy jut némi hely megemlíteni a Hihetetlen család 2 zseniális humorát: mélysége mellett a film jónéhány nevetést is tartogat.
A sok dicséret mellett azonban érdemes lehet kitérni a Hihetetlen család 2 egy-két kevésbé erős elemére is. Az egyik dolog, amitől előre féltem (tudva a film történetét), az a megoldás volt. Elég sutának tűnt: a film remek problémákat vetett föl, de túl egyszerűen varrta el mindet. Ez a filmben szerencsére sokkal árnyaltabban van jelen, mint ahogy attól féltem Így is kicsit sántít azonban a happy end: érthető, hogy minden megoldódik, hisz gyerekfilm, de amitől nagyon érdekessé válik a lezárás az az, hogy a boldog befejezés közben végig ott van, hogy azért nincs minden rendben. A Happy End álcája mögött jóval elgondolkodtatóbb a befejezés, mint az elsőre tűnhet. Ami még apró gyengesége lehet az amúgy kiváló filmnek, hogy a mondanivaló néha csorbát szenved a poén kedvéért (de mivel poénról van szó, ez bocsánatos bűn): a film egyik fontos, visszatérő eleme a különböző szemszögek sokszínű bemutatása és a szexizmus ellen való öntudatos föllépés, ám ennek ellenére Dezi felesége nem több egyetlen poénnál: ő a tipikus házsártos feleség. Vicces lenne, ha ő válna a Hihetetlen család 3 főgonoszává, amiért Dezi sosem foglalkozik vele és mindig faképnél hagyja, ha hősködni kell.
A Hihetetlen család 2, könnyed humora ellenére, az elmúlt idők legkomolyabb szuperhősfilmje, igazságai sokszor keményen mellbbevágnak. Éppen ezért talán felnőtteknek még többet tud nyújtani, mint gyerekeknek, s ha nem is értik minden rétegét, nem árthat nekik, ha szoktatva vannak olyan üzenetekhez, hogy például egy problémának több oldala van és nem mindig kínálkozik rá tökéletes megoldás. Mély mondanivalói ellenére azonban nem válik a film komolykodóvá vagy moralizálóvá, amin a Batman Superman ellen csúfondárosan elhasalt: remek humora, jó poénjai és aranyos jelenetei miatt nem csak elgondolkodtat, de meg is nevettet és a szívhez is szól. Az egyik legviccesebb jelenet például az, amikor Furi birokra kel egy ádáz mosómedvével. A nagy elvárások ellenére a Hihetetlen család 2 van olyan jó, ha nem jobb, mint az első rész.
Kötelezően ajánlott!
