Azt hiszem, hogy az egész szerkesztőség nevében mondhatom, hogy a PC Guru az a hely, ahol jó értelemben találkozik a munka és a szórakozás, valamint a hobbi és a hivatás. Az ember általában a hétvégékbe igyekszik belesűríteni mindazt, amire hétköznap nem jut ideje, köztük egy kis kikapcsolódást is, és mivel utóbbi sok esetben egyenlő a videójátékokkal, gyakran ezeken a napokon kerül elő egy régi kedvenc, egy kihagyott újdonság, vagy akár egy várva várt új megjelenés. Hétvégame rovatunkban, hétről hétre, néhány szerzőnk ad egy kis betekintést abba, hogy náluk éppen melyik cím és milyen okból került terítékre, de lássuk is, hogy mi jutott erre a hétre.

descriptive text

wilson

Nem is lehet kérdéses, mivel játszom a hétvégén, illetve de, mert az időm sajnos továbbra is korlátozott, és még mindig fő tesztjátékommal kéne haladnom. Sőt lassan be is fejeznem, tehát egész biztos, hogy a hétvége sztárja ő lesz. Ugyanakkor elindult az új Valorant szezon, jött egy teljesen új Agent is, akit mindenképp szeretnék közelebbről is megismerni, még ha tudom, hosszútávon semmiképp sem lesz sem az első, sem az ötödik választásom.

valorantharborb5.jpg

Mellette viszont szintén muszáj lesz elkezdeni a A Plague Tale: Requiemet, mert bár az első rész egyáltalán nem vett le a lábamról, továbbra is nagyon érdekel a történet folytatása. Megjelent a Mario + Rabbids: Sparks of Hope is, és mivel az elsőt imádtam (az egyik kedvenc NS-exkluzívom), nem is lehet kérdés, hogy ebbe is bele kell vetnem magam. Persze közben megjelent az 1.0-s Vampire Survivors is, és csak pár sóhajtás választ el az új God of Wartól is. Méghogy unalmas ez az ősz!

bullseye

Bár szokás szerint van pár indie körülöttem, ami némi figyelmet igényel, meg a Backpack Heroval is jól elvagyok, de most komoly AAA terveim is vannak! Itt a tavaszi nagytakarítás ideje, még ha október is van éppen, mert kezd betelni a játékoknak fenntartott SSD-m is. Megnézem tehát, hogy mik foglalják a legtöbb helyet rajta, és kipróbálok párat belőlük, hogy kiderüljön, szeretném-e őket folytatni (netán be is fejezni, bár ez mostanában nagy luxus), vagy inkább csak csinálok helyet valami másnak.

hetvegamebullseye20221019.jpg

Valami olyan címnek, ami remélhetően nem jut ugyanerre a sorsra 1-2 év múlva. Az biztos, hogy az egyik legnagyobb helyfoglaló a Death Stranding, amibe annak idején a „port report” kedvéért simán beleöltem úgy 30 órát és feltett szándékom volt folytatni, mert furcsán érdekes volt a futárszimulátorsága, és valahol lenyűgöző a közösségi vonulata. Csak aztán közbejött minden más, pl. a Horizon Zero Dawn, és úgy maradt szegény Sam. Szóval most végre újrajátszhatja, pontosabban én.

Trau

A hétvégén végre Girls und Panzer-napot tartok, mert megérdemlem, de emellett azért valamivel aktívabban is szórakozni vágyik éppen munkahelyváltás alatt álló, sebzett lelkem, úgyhogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel most bizony egy mobilos címmel fogom elütni a fölös időt. Ez nem lesz más, mint a Nexon-féle Blue Archive, amibe szerdán este, teljesen véletlenszerűen, egy fórumon futottam bele.

01.jpg

Egyetlen kép volt róla, de nekem egyetlen pillantás elég volt, hogy tudjam: ez kell. Cuki, értelmetlen, hentelős, harkocsis-lövöldözős, világmegmentős. Mert van, amikor tényleg csak a telót akarom nyomni a napsütéses kertben ücsörögve és pont nem törődni az igazi világgal. Ez a hétvége pedig nálam most erről fog szólni.

Ez lett volna Hétvégame rovatunk e heti beszámolója. Ti melyik játékba ugrotok bele a hétvégén?