Azt hiszem, hogy az egész szerkesztőség nevében mondhatom, hogy a PC Guru az a hely, ahol jó értelemben találkozik a munka és a szórakozás, valamint a hobbi és a hivatás. Az ember általában a hétvégékbe igyekszik belesűríteni mindazt, amire hétköznap nem jut ideje, köztük egy kis kikapcsolódást is, és mivel utóbbi sok esetben egyenlő a videójátékokkal, gyakran ezeken a napokon kerül elő egy régi kedvenc, egy kihagyott újdonság, vagy akár egy várva várt új megjelenés. Hétvégame rovatunkban, hétről hétre, néhány szerzőnk ad egy kis betekintést abba, hogy náluk éppen melyik cím és milyen okból került terítékre, de lássuk is, hogy mi jutott erre a hétre.

descriptive text

wilson

Miután az elmúlt két hétvége javarészt a Live a Live társaságában telt, annak végigvitele, és immáron a teszt megjelenése után szabad vagyok...vagyis csak lennék, ha előtte nem érkezett volna meg egy még nála is nagyobb japán szerepjáték, aminek a tesztje szintén mostanság esedékes. A maradék időben tehát garantáltan azzal fogok haladni, mert nagyon szeretném látni a stáblista végét, ahogy azt is, hogy végre szabadon beszélhessek róla, mert...na ezt majd csak az embargó lejárta után.

live-a-live-jatekkepek-eab98edb8454c1be8eb2-big.jpg

Az biztos, hogy sok szabadságom ezt követően sem lesz, hiszen már két további cikkalany is várja, hogy nekikezdjek, és egészen biztos vagyok benne, hogy mire feldolgozom őket, addigra beesik az augusztusi fő tesztjáték is, így várhatóan az elkövetkezendő Hétvégame-beszámolóim is annyira változatosak lesznek, mint a közelmúltban.

Böjti

Már előző héten is szerettem volna benézni, hogy elmondjam élményeimet, de akkor még sajnos kötött az embargó. Merthogy két megjelenés előtti játékot nyúztam már másfél-két hete, ezek közül pedig az egyikről azóta írtam is itt, az oldalon, a másikról pedig a Chip magazinban fogok. Amiről már írtam, az az As Dusk Falls, amit igazából Dzséjt tesztelt volna, de mivel a Microsoft azt sem tudja, milyen kódot ad, és CSAK xboxosnak írták a játék kódját, kénytelen voltam átvenni. Persze, utána kiderült, amit sejtettünk, hogy ez is hibrid kód, mint általában mindegyik. Mindegy is, ahhoz képest, hogy abszolút nem követtem figyelemmel a játékot, kellemes csalódásnak bizonyult, mert néhol ugyan soknak éreztem a drámát, a végén a szenvedést, azért csak szépen sikerült befejezni, miközben voltak nagyon erős és jó pillanatai. Nem csoda, a Quantic Dreamtől jött fejlesztő itt is bizonyította, hogy az interaktív kaland is lehet jó, ha bőven van választási lehetőségünk, ami életeket menthet.

as-dusk-falls5.jpg

A másik természetesen a cyberpunk cica kalandja volt, a Stray, amely az első pillanatokban megvett kilóra, hiszen gombnyomásra nyávogva ment a purrogás, az egymás mellé bújás a kis családban, hogy utána a csatornák mélyére pottyant macsekkal megkeressük a kijáratot és megoldjuk a rejtélyeket, feladványokat. Jópofa játék, jópofa ötletekkel, időnként kimondottan szép megoldásokkal, és bizony, aki szereti a cicákat, az gyakran kapja fel a fejét, miszerint “Kormi tényleg folyton ezt csinálja!” Mert hát na, lehet szeretni és utálni (utóbbit hogy, azt senki ne kérdezze) a macskákat, de az biztos, hogy nélkül unalmasabb és sivárabb lenne a világ. Ahogy a Stray nélkül is.

stray20220714195425.jpg

Ja, és még a Capcom Arcade 2nd Stadiumba is belekezdtem, ami jó kis arcade-válogatás, meglepően jó megoldásokkal, részben újra elhozva tizenéves koromat. De erről majd még bővebben is értekezem, meg a többiek elől sem akarom rabolni a helyet. Jó játékot, de igyatok sokat! (Víz, a fene egye meg, vízről beszélek!)

Britpopper

Magadhoz térsz egy szobában, ahol épp csak egy kis halovány fény pislákol, és valaki teljes erőből veri az ajtót. Fényképeket találsz, amiken levágott testrészek láthatóak, közben a dörömbölés az ajtón egyre hangosabb. Mire kijutsz a szobából, ráeszmélsz, hogy a nagyapád házában vagy, kiút pedig nincs. Fel kell fedezned az egész épületet, megnyitva újabb és újabb szobákat, miközben valami nagyon nincs rendben körülötted. Ajtók nyílnak ki, vagy csukódnak be teljesen véletlenszerűen, furcsa suttogások töltik meg a levegőt, és mintha lépések zaját is hallanád, holott – elvileg – egyedül vagy odabenn. Találsz egy kazettát, amit lejátszva kiderül, hogy démoni megszállás lehet a háttérben.

madison20220714154720.jpg

Egy Madison nevű nő kísért a helyen, aki annak idején kiirtotta az egész családját, mikor valamiféle okkult rituálét próbált lefolytatni – most azt akarja, hogy ezt te fejezd be. A Madison a P.T. és a Visage nyomdokain halad, megfűszerezve az egészet egy komor, bizarr gyilkosságokkal és démoni megszállással teli háttértörténettel, amik a főszereplő, Luka múltjába nyúlnak vissza. A Madison az utóbbi idők egyik legjobb pszichológiai horrorjátéka, a benne szereplő Blue Knees rémalak (a hozzá tartozó gyerekmesével együtt) pedig eléri, hogy biztosan ne aludj nyugodtan. Nos, én ezzel a gyöngyszemmel töltöm a hétvégét.

bullseye

Lassan már szokás szerint, de az elmúlt hétvégém és hetem sem a tervek szerint alakult. Ezúttal azonban az én „hibámból” történt minden. Vetni akartam ugyanis egy gyors pillantást a PowerWash Simulatorra, ami végre kikerült a korai hozzáférésből és be a Game Passbe. Csak arra nem számítottam, hogy egyrészt a nagyobb munkák több órát is igénybe vehetnek, másrészt meg, hogy teljesen rákattanok. Valamiért nagyon jó érzés, ahogy szép lassan, de látványosan tisztulnak meg a dolgok. Mondjuk az utolsó pár kis folt felkutatása idegölő, jó lenne valami radar hozzá. Jó lenne, ha valahogy AR módon az otthoni takarítást is így játékosíthatnám…

hetvegamebullseye20220721.jpg

Szóval erre a hétvégére a tervem, hogy elsősorban ugyan a tesztelendő játékkal töltök időt, de ha marad valamennyi szabadon, akkor jöhet a PowerWash Simulator, és mellé végtelenítve a Pressure Washer című szám az Arrogant Wormstől.

Ez lett volna Hétvégame rovatunk e heti beszámolója. Ti melyik játékba ugrotok bele a hétvégén?