Azt hiszem, hogy az egész szerkesztőség nevében mondhatom, hogy a PC Guru az a hely, ahol jó értelemben találkozik a munka és a szórakozás, valamint a hobbi és a hivatás. Az ember általában a hétvégékbe igyekszik belesűríteni mindazt, amire hétköznap nem jut ideje, köztük egy kis kikapcsolódást is, és mivel utóbbi sok esetben egyenlő a videójátékokkal, gyakran ezeken a napokon kerül elő egy régi kedvenc, egy kihagyott újdonság, vagy akár egy várva várt új megjelenés. Hétvégame rovatunkban, hétről hétre, néhány szerzőnk ad egy kis betekintést abba, hogy náluk éppen melyik cím és milyen okból került terítékre, de lássuk is, hogy mi jutott erre a hétre.

descriptive text

bullseye

Továbbra is sokat indiezgetek, bár a februári csomagnak nagyjából vége és csak egy cím fogott meg igazán (no spoiler, remélem a cikkből majd kiderül melyik lett a kedvenc), de azzal jól elvagyok most is. És ahogy sejtettem a Pictopix is kitart még egy darabig – egy jó darabig. A Battletechből ugyan nem lett semmi, mert a közelgő Total War: Warhammer 3 miatt inkább visszaugrottam a régebbi részekbe, de szomorúan tapasztaltam, hogy nincs igazán türelmem újabb teljes hadjáratokhoz (nem mintha időm lett volna a friss rész megjelenéséig).

hetvegamebullseye20220217.jpg

Főleg, mert a csatákban nem érzem jól magam, valahogy még erőfölényben sem tűnik úgy, hogy igazán erős és hatékony lennék. Nyilván változtatni kéne a taktikámon – vagy maradni a Skaveneknél, mert ott azért elég jól működött. Na de ez persze nem fog eltántorítani attól, hogy alaposabban belenézzek a trilógia harmadik felvonásába is a hétvégén, ha már ott  figyel a Game Passben. Csak előtte még át kellett írnom egy fájlt benne, mert az első napi verzióban magyar nyelvű rendszernél nem jelent meg szöveg, ami kissé megnehezítette a dolgokat.

wilson

Nos, a helyzet az elmúlt hétvégéhez képest változatlan, múltpénteken ugyanis megtörtént az, amitől azért kicsit tartottam. Megérkezett ugyanis egy második hatalmas márciusi játék, így most felváltva haladok azzal a két monumentális teszttel, amit magamra vállaltam. Persze az életben ez legyen a legnagyobb probléma, de azért nem mondhatnám, hogy nyugodtak a napjaim.
 
hetv0217.jpg
 
Igaz, ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy nemrég visszatértem Valorantozni, és bár továbbra is képes másodpercek alatt a sztratoszférába lökni a vérnyomásom az idegességtől, azért elképesztően élvezem, és csak remélni tudom, hogy egy: ez még kitart jódarabig. Kettő: kitörök az unranked-lowrank pokolból. Három: idővel talán lesz társ is, hogy ne egyedül kelljen elviselni azt a sokszor mérhetetlen toxikusságot és átgondolatlanságot, ami sok meccset jellemez. És hogy mi az a két titokzatos tesztjáték? Készítettem egy képet, ami adhat pár nyomot!

Britpopper

Tartozom egy vallomással. Azon kevesek közé tartozom, akik játszottak ugyan a Horizon Zero Dawnnal, de félbehagyták. Engem egyszerűen nem fogott meg ez a poszt-apokaliptikus robot-szörnyes setting, holott imádom az egykori városok letűnt romjain játszódó videójátékokat. Itt a gépek elvették a komolyabban vehető ízét a játéknak – ami mondjuk egy The Last of Us esetében végig jelen van –, ezért az egyik nagyobb boss után letettem Aloy kalandjairól, és azóta sem tértem vissza hozzá. Ezzel szemben a játék körüli lore-t annyit tanulmányoztam, hogy a végigjátszás ellenére is pontosan tudom, ki az a Ted Faro, vagy mi az a HADES. A folytatással a hét elején kezdtem el játszani (mire nem jók a tesztkódok, ugye?), és már egész sokáig jutottam benne.

horizon-forbidden-west20220215154348.jpg

A Horizon Forbidden West minden tekintetben fejlődött az elődjéhez képest, és ez csak a javára vált. Komplexebb lett a harc, a felfedezés (némi Tomb Raider mellékíz is beköszön), a lootolás, és immár komplett víz alatti régiókat is találunk, amik színesítik a játékmenetet. Bár az alapok megmaradtak, érezhetően tovább csiszolták a mechanikákat, és emiatt – legalábbis számomra – sokkal nagyobb élmény a Forbidden West, mint a Zero Dawn volt. A látvány pedig olyan brutális, hogy amikor elkezdődött a játék, percekig csak bámészkodtam magam körül, mert egyszerűen elállt a szavam mindattól, amit láttam. PS4 Pro-n is eszméletlen jól néz ki a folytatás, de PS5-ön olyan grafikai megvalósítást kap az ember, hogy az tényleg elképesztő! Sanszos, hogy már most megvan az idei év egyik legjobb játéka a Forbidden West képében, de ezt majd mindenki tapasztalja meg maga! Ó, és nem mellesleg az utóbbi idők legnagyszerűbb magyar feliratát kaptuk meg a Sonytól, ami külön egy jókora piros pont.

Ez lett volna Hétvégame rovatunk e heti beszámolója. Ti melyik játékba ugrotok bele a hétvégén?