Azt hiszem, hogy az egész szerkesztőség nevében mondhatom, hogy a PC Guru az a hely, ahol jó értelemben találkozik a munka és a szórakozás, valamint a hobbi és a hivatás. Az ember általában a hétvégékbe igyekszik belesűríteni mindazt, amire hétköznap nem jut ideje, köztük egy kis kikapcsolódást is, és mivel utóbbi sok esetben egyenlő a videójátékokkal, gyakran ezeken a napokon kerül elő egy régi kedvenc, egy kihagyott újdonság, vagy akár egy várva várt új megjelenés. Hétvégame rovatunkban, hétről hétre, néhány szerzőnk ad egy kis betekintést abba, hogy náluk éppen melyik cím és milyen okból került épp terítékre, de lássuk is, hogy mi jutott erre a hétre.
Bullseye
Már nem merek utánanézni, hanyadik hete nem kezdem el a Yakuzát, de most sem jött össze, és esélyesen a hétvégén sem fog. Na jó, technikailag elkezdtem, mert elindítottam, hogy a Steam játéklistám tetején üljön és vádlóan nézzen rám, de ez azért mégnem az igazi.
A jó hír, hogy az agyvérzést megúsztam a múlt héten emlegetett Bustafellowszal, de nem múlt el nyomtalanul a sokk, pedig egész kellemes kis vizuális regény lenne, ha rendesen működne a PC port. Azóta már majdnem befejeztem a Garden Story-t is, de még egy acsi hátravan, és akkor azt már csak behúzom. Ó, és befejeztem a SNKRX-t, így már legfeljebb néha lazulok vele egy kicsit. Ugyan senki nem kérte, de lehet lesz belőle is cikk, mert szerintem megérdemelné.
Ó, és azóta befutott két új tesztelendő cím, és már települt egy rakás Game Pass-es is, amikkel kezdeni kéne valamit, csak időt nem töltöttem le melléjük. Azt hiszem a Twelve Minutes-be azért csak belenézek, mert bár elég sok rosszat hallottam róla, de hé, végtére is csak 12 perc az egész, mi baj lehet?!
Zoo_Lee
A héten a Rebellion-féle 2016-os Battlezone került elő a backlogomból. Régóta terveztem valamilyen formában sort keríteni a szériára, és bár a régi részek Redux kiadásai is a könyvtáramban várakoznak, a könnyed, egyszerre modernizált és leegyszerűsített arcade játékmenet sokkal megfelelőbbnek tűnt a rengeteg friss megjelenés mellett felgyülemlett gőz kiengedésére. Erre a célra pedig a játék teljes mértékben meg is felel, minden kampány random generált, procedurális pályákon játszódik, melyeknek hossza és nehézségi fokozata is állítható, célja pedig mezőről-mezőre, csatáról-csatára megközelíteni és elpusztítani az ellenséges MI bázisát. Még van hová fejlődnöm, Normal fokozaton az első összecsapásom a nemezisemmel katasztrofálisnak bizonyult, de ahogy roguelite játékokkal lenni szokott, minden próbálkozással egyre felkészültebb vagyok.
Britpopper
H. P. Lovecraft a kedvenc íróim közé tartozik és ezért szinte minden hozzá köthető videójátékra azonnal ráirányul a figyelmem, legyen szó akár vizuális novelláról, akár point & click kalandjátékról, vagy FPS-ről. Mivel magam is foglalkozom az írással (anno a Black Aether magazinban több novellámat is megtalálhattátok), Lovecraft és maga a Cthulhu-mítosz valahol szívügyem, és nagyon fájdalmas szokott lenni, ha egy fejlesztőstúdió nem képes alázattal kezelni az amerikai író munkásságát. Aki olvasta a Borzongás magazint, az találkozhatott a 2018-as Call of Cthulhu tesztemmel. Aki nem, annak elárulom: nem voltam elragadtatva a játéktól. Sokkal jobban vártam az egy évvel későbbi The Sinking City megjelenését, hiszen a félig víz alá került város (Oakmont), az innsmouth-i halember népségre emlékeztető lakosság, vagy a fejlesztő Frogwares (Sherlock Holmes-játékok) mibenléte bizakodásra adott okot. A The Sinking City viszont nem lett jó. Több sebből is vérzik, amelyek közül a harc egyértelműen artériát talált. Borzalmasan gyenge és frusztráló, amire csak rátesz pár lapáttal az ismétlődő textúrák (majdnem minden második épület belső tere ugyanaz) és gyenge karakteranimációk mibenléte. A sztori menthetné meg az egészet, de igazából az sem emelkedik ki az átlagos, klisés mezőnyből, viszont a több eltérő ügy és a mellékküldetések valamennyire mégis javítanak a helyzeten.
Nos, nagyjából három éve megfogadtam, hogy én ezt a játékot ki fogom maxolni, ha törik, ha szakad. Másodszor végigfutni rajta azonban már cseppet sem annyira szórakoztató, mint első gondoltam, főként a már említett hibái és hiányosságai miatt. Ettől függetlenül a The Sinking City szódával (meg némi töménnyel) elmegy. A feltárható ügyek változatossága miatt nem fullad azonnal unalomba, és ez visz előre engem is, hogy csak még egy esetet megoldok, csak még egy gyilkosságot felderítek, stb. A harcokat – és a víz alatti részeket – továbbra is ki nem állhatom, viszont a játék messze nem annyira katasztrofális, mint mondjuk a Lovecraft műveiből készült filmek. Pláne, hogy igen sokat javítottak rajta az elmúlt években, főként optimalizálás és mozgásanimációk terén. Nem egy rossz játék, de messze van a „méltó” jelzőtől, ellenben legalább viszonylag könnyen kimaxolható, a nyomozós része pedig (mikor nekünk kell kikeresgélni az adott utcát a térkép alapján) tényleg jópofa. Nekem ennyi pont elég ahhoz, hogy ezt a hétvégémet rááldozzam.
wilson
Örömmel (?) jelentem, hogy az elmúlt egy hét során nem mentem a Pokémon Unite közelébe – na jó, ennek az egyik fő oka az, hogy annyira kimerítő volt a hét, hogy a kevéske esti szabadidőt inkább Tiktokozással töltöttem, mert játékra már nem volt energiám. Na jó, ez se teljesen igaz, amikor ugyanis épp nem húzott magába az ágy, sikerült haladni a Ghost of Tsushima kiegészítőjével és... jobb lett, mint vártam. Az alapjátékkal töltött több mint 50 óra egy kisebb hullámvasúttal ért fel, és bár egy percét se bántam meg, néhány ponton pedig extrémen élveztem, a végére azért kicsit már belefáradtam.
Ezzel szemben a kiegészítő egy igazi üde szellő: komorabb, érdekesebb, még ha pontosan ugyanazt is kell benne csinálni, mint eddig. Az élményhez nagyban hozzájárul az is, hogy az eddig kicsit csalódást okozó Pulse 3D Headset itt valami elképesztően sokat ad az élményhez, olyan, mintha erre a játékra találták volna ki. Egyszerűen hihetetlenül jól szól, és csak remélni tudom, hogy lesz még sok olyan PS5-exkluzív játék, amely ennyire ki tudja aknázni a headsetet. De sietnem kell: megérkezett a No More Heroes 3, és Travis bizony tovább nem várhat!
Ez lett volna Hétvégame rovatunk eheti beszámolója. Ti melyik játékba ugrotok bele a hétvégén?
Teljesen elvarázsolt ez a rész. A grafika szerintem gyönyörű ehhez a játékhoz, a zene fantasztikus. Szinte az összes Zelda játékot végigjátszottam már, és most végre megismerhettem, hogy honnan indult az egész történet.