Ugyan időről időre, filmezési és gaming tevékenységeim élvezeti faktorának emelése érdekében szoktam kísérletezni a különböző audio kimeneti opciókkal, egészen a közelmúltig nem akadt a kezembe olyan igazán komoly, multifunkcionális felhasználást megcélzó eszköz, mint aktuális cikkem alanya, a Philips Soundbar 6000-es szériájának képviselője. A termék kifejezetten a nappalik központi szerepét betöltő nagy tévék elengedhetetlen társa próbál lenni az elképzelhető legjobb hangminőség elérése érdekében – ám képességei közel sincsenek pusztán egy lehetséges felhasználási területre limitálva.
Minimális helyigény, maximális minőség
A dobozt kibontva az első kezembe akadt elem máris maga a soundbar volt, egy 650 mm hosszú, 81 mm széles és 35 mm vastag, ám meglehetősen könnyű rúd, mely kényelmesen elfért a tévéállványon (a csomagolásban pedig természetesen helyet kaptak a szükséges felfúrható rögzítőpántok is, amennyiben a párosítandó képernyő valakinél a falra került). Rögtön alatta kapott helyet az eszköz másik fele, a némileg méretesebb és nehezebb, ugyanakkor még mindig baráti, 40,2 cm magas, 30 cm vastag és 12 cm széles mélynyomó, mely vezetékmentesen csatlakozik a soundbarhoz, és amit a mellékelt összeszerelési útmutató szerint annak bal oldalára, maximum 1 méter távolságra (a falaktól viszont legalább 16 cm-re) kell elhelyezni. A csomagban ezeken kívül akad még pár apróság: egy aprócska távirányító a mellékelt elemmel, tápkábelek mindkét eszközhöz amerikai és európai konnektorokkal is kompatibilis fejekkel, valamint egy infravörös szenzor, mely a soundbarhoz csatlakoztatva a távirányító működéséhez szükséges.
Mind a soundbar, mind a mélynyomó kifejezetten letisztult, elegáns dizájnnal rendelkezik, a soundbarnak mindössze az oldalára került egy apró fényjelzés, mely indikálja, épp melyik forrásról szolgáltatja a hangot, míg a mélynyomónak egyedül a hátulján találhatunk bármilyen állapotjelzőt, az is a soundbar-szinkronizálás állapotát jelzi csak. A bar hátulján taláhatók az input bemenetek, melyek számát illetően, úgy vélem, elmondható, hogy amíg egy eszköz rendelkezik audio kimenettel, az nagy valószínűséggel összeköthető a Philips gyártmányával: optika, AUX, USB, Bluetooth... minden rendelkezésre áll, illetve az eszköz kiemelt opciója, a HDMI ARC is, mely azzal kompatibilis tévé esetén összeszinkronizálhatja a két eszközt úgy, hogy a tévé távirányítójával változtathatjuk a soundbar hangerejét. Kábeleket azonban felesleges keresgélnünk a dobozban, azt ugyanis a kézikönyv is kihangsúlyozza minden érintett oldalon, hogy külön beszerzendők. Az első benyomások között talán ez volt egyetlen negatív is – a doboz méreteit tekintve bőven elfért volna pár extra kábel (a mélynyomót egyik oldalról konkrétan csak egy üres helykitöltő karton tartotta), és mivel a tartóelemektől a távirányítóba helyezett elemig minden más rendelkezésre állt, kicsit furcsálltam, hogy bármennyire is bagatell, pont egy HDMI vagy jack kábel nem jutott a csomagba.
Panelokban tömegfegyver
A gyors összeszerelést követően természetesen neki is álltam az intenzív tesztelésnek, és igen – maximálisan teljesítette az elvárásaimat. RMS-besorolást illetően 140 W a teljesítmény, melyből papír szerint 80-at tesz ki a soundbar, 60-at a mélynyomó. Ugyan a térhatás az elhelyezésből adódóan nem volt olyan, mintha egy komplett házimozi-rendszert húztam volna fel a tévém köré, mégis mérföldekkel jobbnak bizonyult, mint a tévé beépített hangszórója, az asztali gépemhez használt középkategóriás hangfal-szett, vagy úgy eleve bármi, amit eddig használtam hanglejátszáshoz. Ez természetesen magával vonta, hogy ezerszer hallgatott számokat is benyomtam rajta, csak azért, hogy még jobb, tisztább minőségben hallgathassam meg őket (a tesztelés során a telefonom szinte végig össze volt párosítva a soundbar Bluetooth-jával) – így bukott ki az eszköz legnagyobb erőssége is (vagy hátránya, ízléstől függően).
Az első, legnagyobb benyomást értelemszerűen a mélynyomóból dübörgő fantasztikus basszus tette rám – és a jelek szerint nemcsak rám, ugyanis az a bizonyos 16 centis távolság a falaktól, amit a kis kézikönyv írt, igencsak királyi túlzás. Még csak nem is sima panelban hajtottam végre a tesztelést, hanem nagy belmagasságú, polgári többszintesben, de párom megjegyezte, hogy a basszus dübörgését a szomszéd szobában tisztán hallotta falon keresztül, még azután is, hogy udvariasan lehalkítottam kicsit a hangerőt a még épp élvezhető szintig. Hogy ezek után az alsó szomszéd mit kaphatott a tesztelés alatt, sejteni sem tudom, mindenesetre nem volt túl sok kedvem lekopogni hozzá, hogy kikérjek tőle egy másodvéleményt a cikkhez. Ennek fényében érdemes a falaktól kicsit növelni a távolságot, és magát a mélynyomót is valamilyen tároló vagy emelvény segítségével nem közvetlenül a padlón elhelyezni a lakóközösség békéjének megőrzése érdekében.
Ám ettől eltekintve nem tagadhatom, hogy a tesztelés során teljes mértékben elégedett voltam a soundbar teljesítményével, és egészen új perspektívákat nyitott meg számomra a hangosítással és zenelejátszással kapcsolatos igényeim terén, melyhez csak hozzájárult a kifejezetten elegáns megjelenés és minimális helyigény. A minőséget tükrözi azonban az árcímke is: bár a Philips kínál olcsóbb, belépő kategóriás soundbarokat is, a tesztelt B6305-ös változatból a legolcsóbb példány azonban alaphangon 80 000 körül mozog – emiatt beszerzése előtt esetleg érdemes felmérni a pontos igényeket, lehetőségeket (az opciók teljes kihasználásához például nem árt, ha a tévé támogatja a HDMI ARC-ot).
