Az LG OLED55B1 már kipakolásnál sugározza magából az eleganciát: fehér hátoldala és alig 5 mm vastag kijelzője egy elképesztően vékony kávát rejt, kis túlzással ott tart, hogy pereme már-már csak azért van, hogy ne olvadjon egybe a fallal a készülék. Mindez egy elegáns, és stabil, ám a kelleténél talán picit szélesebb talpazaton áll, melynek „oszlopa” két csavarral rögzül a talpba, majd további néggyel magát a készüléket fixálhatjuk rajta. A minimalista dizájn egészen meggyőző, és még be sem kapcsoltuk.
Ám az avatatlan szemnek, csak egy sorozatszámról nehéz megmondania, hogy melyik tévé melyik kategóriába tartozik, úgyhogy általában a kiakasztott cédula alapján dönt az egyszeri vásárló. Az OLED technológia pedig nem könnyíti meg a választást, mert még mindig nem olcsó, de továbbra is csúcsminőséget képvisel, főleg, ha a színhűségről és a kontrasztarányról esik szó. Nincs ez másként a nélink járt OLED55B1-gyel sem, mely felszereltségében már épphogy nem az OLED-készülékek belépőkategóriájának számít, de ha játékra is szánjuk, akkor ez alatt nem is érdemes gondolkozni. Nehéz kijelentés, de ahogy arra lentebb rávilágítunk, egyáltalán nem megalapozatlan.
Mielőtt világossá válna a kijelentés alapja, visszakanyarodunk még egy picit a sorozatszámozáshoz. Az LG csúcskategóriáját jó ideje már a Z modellek jelentik, ezt követik apránként lefelé lépdelve a G, C, B, legvégül az A modellek. A licit 8K felbontásról és egy 4.2 csatornás, 60 W-os hangrendszerről indul, a végére pedig elérünk a 4K felbontásig és kétcsatornás, 20 W-os hangrendszerig. De a legfontosabb, hogy az OLED panel és a HDR 10 szabvány végig ugyanaz marad, magyarán képminőségben nem kell kompromisszumot kötni egy esetben sem. Na, de hol áll ezen a skálán a B1, vetődik fel egyből a kérdés, mely magát „briliáns, mindenre tökéletes OLED TV”-ként reklámozza?
Esetünkben a „mindenből” a legjobban a játékra való alkalmasság érdekelt minket, melynek az újgenerációs konzolok megjelenése óta alapvető feltétele a minimum 120 Hz-es képfrissítés, melyet a B1 sikeresen kipipál. Csak arra kell figyelnünk, hogy megfelelő kábellel, a megfelelő porton kössük össze készülékünket, hiszen a kettő darab HDMI 2.1 mellett akad további kettő darab HDMI 2.0 is, hátha nem vágyunk ilyesmire. Az említett bemenetek mellett természetesen a DVB T/C/S2 (köznyelven egyszerűen csak tuner) és a LAN (vagy ha úgy tetszik Ethernet) sem hiányozhat, ahogy nagy örömünkre a sztenderd 3.5 mm-es jack mellett, a tökéletes jelátvitel érdekében, egy optikai audió kimenetet is kaptunk. Mindemellett három darab USB port is jár a különféle adathordozók és esetleges egyéb perifériák számára.
A kompromisszumos skálán a teljesen elfogadható 2.2 csatornás hangig megy az alku, ami külső rendszer nélkül is öblös mélyeket képes produkálni, egészen tiszta hangzással, csak a kifejezetten magas tartományokban gyengébb egy icipicit. A hangbeállításokat az AI Sound Pro-ra is bízhatjuk, bár tapasztalataim szerint kifejezetten éles, fémes, hangzást produkált az algoritmus, ahogy a képfeldolgozásnál sem voltam elégedett az AI-ra hagyott színfeldolgozással, de hozzátenném gyorsan, hogy ez javarészt egyéni preferencia és megszokás kérdése. És ha már a mesterséges intelligenciánál tartunk, a nem 4K tartalmak felskálázása már egyáltalán nem jár gyerekcipőben. És bár az avatott szemnek feltűnhet, hogy nem „eredendően” 4K tartalmat néz, mostanra eljutottunk odáig, hogy biztosra csak akkor lehetne kijelenteni a különbséget, ha egymás mellett, szinkronban futna a nem 4K és a 4K műsor. Persze az ennek kihangsúlyozására készült bemutatótermi felvételeken ez a különbség még kevésbé látszik.
Mindennek pedig az LG negyedik generációs α7 processzora biztosítja a hátteret, melyen a webOS 6.0 fut, különösebb fennakadások nélkül. Egyetlen furcsaság a menüt illetően, hogy a (egyébként hangvezérlésre is képes) "Magic Wand" távirányító mozgatásával terelgethető kurzorral nem tudunk mindent megcsinálni: egyes almenükben se szó, se beszéd eltűnik, gombnyomásra ugyancsak felszívódik. Kár, pedig az elsőre túlérzékenynek tűnő, de kis gyakorlással elképesztő precizitásra képes, egy rugalmasabb szoftverrel és érintőgombos felülettel megtámogatva a távirányító kapcsolóinak legalább fele elhagyható lenne. Persze kiválthatjuk mobiltelefonunkkal is, az LG mobilalkalmazása pedig még több lehetőséget ad telefonunknak, és a háztartásban fellelhető egyéb LG eszközök vezérlése is egy helyről lehetségessé válik.
A képminőség továbbra is egészen elképesztő, a feketék olyan feketék mint a legsötétebb éjszaka, a kontraszt pixelpontos, a HDR10 tanúsítványt pedig nem puszira adják. Hiába, az OLED technológia e téren már rég megmutatta, mit tud. Ám hogy ne legyen minden felhőtlen és szivárványt okádó unikornisokkal teli, a 120 Hz-es képfrissítés mellett kifejezetten fürge monitorokhoz szokott szemnek feltűnik a maszatolás, ami gyors mozgásnál feltűnhet azoknak, akik tudják, hogy mit kell figyelni. Hogy ezen a technológia fejlődése vagy egy szoftveres trükk képes-e segíteni, azt sajnos nem tudom.
Természetesen a nagyszerű és már-már kifogástalan alsó-középkategóriás eszköz ára egy átlag magyar fizetéshez viszonyítva is erősnek nevezhető. Persze, a technológiát ki kell fizetni és az ember nem egy évre vesz magának tévét, plusz ha még konzol is van a háztartásban, akkor érdemes lehet elgondolkozni rajta, hogy valóban sok-e érte az a nagyjából 400 ezer forintos ár, amit kóstál. Szerintünk adhatnák akár ingyen is, az pláne nem változtatna azon, hogy csak ajánlani tudjuk, mert ilyen képfrissítéssel manapság minden nappali alapfelszereltsége kéne legyen – kár, hogy nem tartunk ott.
