• Kiterjeszti a Google a Find My Device alkalmazást
  • Ezúttal már egy teljes hálózat épül köré
  • Így sokkalta egyszerűbb lesz megtalálni az elveszett eszközeinket
  • Még úgy is, ha azok ki vannak kapcsolva

Elképesztő mennyiségű felesleges alkalmazás található Google Play áruházban, a 2017-ben felkerült Find My Device azonban semmiképp sincs köztük, hiszen egy rendkívül hasznos appról beszélünk, melynek segítségével könnyedén megtalálhatjuk az elveszett androidos eszközeinket, lopás esetén pedig akár zárolhatjuk és törölhetjük is őket. A dolog egyedüli szépséghibája, hogy a program működéséhez a készüléknek online állapotban kell lennie (méghozzá bekapcsolt helymeghatározással), így a tolvaj könnyedén kijátszhatja a rendszert azzal, hogy nemes egyszerűséggel kikapcsolja a telefont. Ennek viszont hamarosan vége, a techóriás ugyanis élesíteni fogja a Find My Device hálózatot, melynek köszönhetően sokkal könnyebbé válik az elvesztett masinák megtalálása.

findmydevice.jpg

A technológia kiterjesztését eredetileg nyárra tervezte a Google, végül azonban a halasztás mellett döntöttek a szakik, szerették volna ugyanis látni, hogy miként szuperál az Apple hasonló elven alapuló rendszere, a Find My. A dolog lényege, hogy az adott eszköz még kikapcsolt (vagy offline) állapotban is képes titkosított jelet küldeni Bluetooth-on keresztül, amit a többi készülék is észlel – persze csak abban az esetben, ha azok részei a készülékkereső hálózatnak. Új telefonok esetén a rendszer eleve rá fog kérdeni arra, hogy engedélyezzük-e a Find My Device-t, de a már használatban lévő androidos gépeken is jönni fog értesítés ezzel kapcsolatban. Mindenképp hasznos újításról van tehát szó, ami nagyban csökkentheti az elveszett/ellopott telefonok és táblagépek számát, így mindenképp érdemes lesz élni a lehetőséggel.