A Deadpool & Rozsomák amellett, hogy egy önmaga lábán tökéletesen megálló, szórakoztató és remek Marvel-film lett, a parádés cameóival is levette a lábáról a rajongókat. Természetesen a készítők tudták, hogy csupán néhány régen nem látott karakter feltűnésével még nem lehet sikert aratni, ezért jól kellett kimérni az arányokat. Ennek következtében rengeteg lehetséges színészt és figurát ki kellett hagyni a buliból, köztük Robert Downey Jr. Vasemberét, aztán voltak olyan arcok, akiknek ugyan felmerült a visszatérése, valamiért mégsem jött össze a dolog. A nemrég kiszivárgott koncepciós rajzokon szerepel Ben Affleck Fenegyereke és Nicolas Cage Szellemlovasa, de állítólag Patrick Stewart X Professzora is tervben volt. Annak fényében, hogy a régi X-Men filmekből kifejezetten sokan beköszöntek – Kardfog, Pyro, Varangy – a fanok egyre kíváncsaibbak rá, hogy a többi ikonikus mutánssal, mint például Halle Berry Ciklonjával mi a helyzet.

61abd53355dd7e120c50400d.jpg

Ezzel kapcsolatban a Deadline-nak árulta el nemrég a színésznő, hogy Ryan Reynolds felesége, Blake Lively konkrétan rákérdezett nála, hogy volna-e kedve visszatérni, de hivatalos megkeresést nem kapott. „Nem kerestek meg. Blake Lively rákérdezett egyszer nálam, amikor összefutottunk a Marc Jacobs divatbemutatón, ahol azt kérdezte: ’Nem volna kedved Ciklonként játszani a férjem filmjében?’ Én erre azt válaszoltam, hogy ’De, volna, csak kérjen fel rá.’ Végül aztán sosem keresett fel.

Apró érdekesség, hogy miután az első két rész után jelentősen megnövekedett az ázsiójuk, az X-Men: Az ellenállás vége idején néhány színész, köztük Berry, elképesztően magas összegeket kért a szerepéért, ami miatt az alkotás a maga 210 millió dollárjával minden idők legdrágább filmjének számított akkoriban. A pletykák szerint ez volt az egyik oka annak, hogy a jövőben a 20th Century Fox már nem foglalkozott már az eredeti csapattal, és inkább az előzmények elkészítésére fókuszált, míg a jó öreg X-Ment csak Az eljövendő múlt napjaiban hozta vissza néhány röpke perc erejéig.