Aggasztó hírek érkeznek az Apple háza tájáról. Félni nem kell, a cégnek így is jól megy a szekere, sőt, 2013-tól rekordbevételt várnak az elemzők, 1111 dollár értékű részvényekkel. Ez azonban nem az iPhone 5-nek lesz köszönhető, a gyártó tavaly ősszel útjára bocsátott készüléke ugyanis nem rengette meg a világot. A Wall Street Journal értesülései szerint az Apple lemondta az alkatrészrendeléseit az első negyedévre (beleértve a képernyőket is), mert az eladások nem érik el a várt szintet.
A készülék viszonylagos sikertelenségének jele lehet továbbá, hogy a pletykák szerint a gyártó az iPadnél látott féléves megjelenési ciklust veszi fel az iPhone-oknál is. Azt beszélik, hogy az iPhone 5S (melyet már tesztelnek) június folyamán boltokba kerül, hogy folyamatos bevételt biztosítson az egy évet sem kihúzó előző modell gyors halála miatt.
Az iPhone 5S-ről azon túl, hogy többféle színben lesz elérhető, mint elődje, nem sok dolog ismert, és persze ezek az információk sem hivatalosak

nem kötekedésből, de sajnos én samsungosoknál is tapasztaltam ezt, hogy fúú s3 ez az istenkirály a többi meg egy szar.
Amúgy passz gondoltam hogy más márkáknál is vannak hatalmas vér fanok (őszintén melyiknél nincs), csak én még kevesebbel futottam össze ezért annyira nem tűnik nekem ez fel.
Egyébként butaság, hogy nincsenek ilyen emberek más márkánál, én nap mint nap találkozok ilyenekkel a fórumokon, és nem feltétlenül Apple userek.
És vicces hogy mondjuk ilyenekkel nem találkozni mondjuk a Samsungnál vagy HTC-nél, hogy akkor nekem akkor is csak HTC kell vagy ilyesmi, és hogy minden más vacak és semmire se jó. Kicsit talán földre szálltabbak az emberek Android fronton, nincs az meg hogy jaj S3-am van ki vagyok én. Hanem beszélgetünk látja hogy ZTE-m van és mosolyog rám, és csak annyit mond oh nekem is volt ilyen csodatelefonom.
Persze mindig tisztelet a jelenlévőknek és a kivételnek. Legyen az csúcs kategóriás android tulaj vagy iPhone tulaj.
Amúgy meg a hírhez meg: Hát hála istennek, remélem rájönnek most már hogy ugyan azt sokszor nem nagyon lehet eladni, és nem elég az hogy ha csak keveset változtatunk a készüléken. Plusz egy ember tartotta az innovációt ebben a cégben, és az sajnos halott már, isten nyugosztalja.
Erre akkor most mit mondjak, azt, hogy "hurrá" vagy inkább azt, hogy "na végre" ?!