A társasjátékok abszolút centrumának számító BoardGameGeek valamelyik listájára felkerülve előkelő helyet szerezni önmagában is nagy eredmény: amikor egy évben félezernél is több társas jelenik meg, a masszív tömegből kitűnni igazi sziszifuszi munka. A 2017-es Gloomhaven ezzel viszont annyira nem elégedett meg, hogy jelen sorok írásakor megtalálható a stratégiai, a tematikus, valamint az általános listán is – mind a háromnál az első helyen. Három éve. Gyakorlatilag folyamatosan. Azaz nem költői túlzás azt állítani, hogy ez minden idők egyik legjobb társasjátéka, de aki az ára, a komplexitása, vagy az egyéb paraméterei miatt eddig nem ugrott bele, most szinte ingyen* (*25 euró) megnézheti, hogy két évvel ezelőtt mégis miért őrült meg a társasjáték-világ.
KATA-KOMBA
A korai hozzáférésben elérhető digitális változat ugyanis a táblás eredeti hű feldolgozása kíván lenni, azaz nagyvonalakban teljesen megegyezik azzal. Kettő, maximum négy zsoldost irányítva kell járnunk a dungeonöket, megküzdve az ott található szörnyekkel, eközben aranyra, felszerelésre, tapasztalatra téve szert.
Itt tulajdonképpen mást sem csinálunk, mint megküzdünk mindenkivel, aki az ellenséges oldalon át. Az apróbb termekre szeparált, véletlenszerűen generált világ hatszögekre osztott terepasztalként elevenedik meg. Ezen helyiségekben mindig kiszámíthatatlan, hogy hány ellenfél lesz, és azok pontosan milyen típusúak, és ez adja a Gloomhaven varázsát – na meg az, hogy a játék szíve és lelke, a harcrendszer mennyire elképesztően mély, és milyen komoly taktikázási lehetőségeket rejt magában.
Ahelyett ugyanis, hogy pusztán a számok, az egyes karakterek statisztikái döntenének a végkimenetelről, a Gloomhavent egy különleges kártyarendszer mozgatja. Az irányított hősök körönként kettőt vetnek be, és ezen lapok kettő, egy felső és egy alsó részre oszlanak. Ezek használata nem kerül manába vagy egyéb pontba, és még csak a rajtuk szereplő hatások tényleges elhasználása sem kötelező (de a kártya mindenképp a dobópakliba kerül), azonban az egyik oldal kiválasztása valamelyik kártyán automatikusan kötelez a második kártya ellentétes oldalának használatára. Azaz ha az első lapon a felső tulajdonságot választjuk, a másikon kötelezően az alsó fog aktiválódni – vagy épp fordítva.
CSAK ÉSSZEL
Miért van ennek jelentősége? Mert a körökre osztott harcrendszer ellenére a körülmények folyamatosan, dinamikusan változnak: arrébb mozdulnak az ellenfelek, gyógyulnak, támadnak vagy használják a maguk különleges képességét, és emiatt sokszor teljesen újra kell gondolnunk a több körre előre eltervezett stratégiát. Már csak azért is, mert az esetleges sérülést akár fel is foghatjuk, ha kártyákat áldozunk be, melyek véglegesen is kikerülhetnek a meccsből. Ha pedig kifogyunk, azonnal búcsút inthetünk a hőseinknek és így a győzelemnek is.
Ezen előzetessel viszont tényleg csak a felszínt kapargattuk. A Gloomhaven egy extrémen összetett, brutálisan komplex játék tud lenni, amelybe mégis gyorsan és élvezetesen bele lehet tanulni. Idő lesz rá, a digitális változat a korai hozzáférés első szakaszában csak egy randomizált kaland módot tartalmaz, a szinte végtelen változatossággal rendelkező kampány, a multiplayer, sőt még a tényleges tartalom (karakterek, kasztok, tárgyak) is csak később érkezik, így 25 euróért jelenleg leginkább csak a fejlesztést tudjuk támogatni. És ismerve az eredetit, ezzel nem zsákbamacskát veszünk, hanem egy modern klasszikust!
