Angelina Jolie mostanság nincs annyira köztudatban, mint annak idején, de a 2000-es években még Hollywood egyik legfelkapottabb színésznőjének számított. Az idén 50. életévét betöltő sztárt akkoriban valósággal elhalmozták a csábító ajánlatokkal, így minden idők egyik legnépszerűbb videójáték-sorozatának főhősnőjét, Lara Croftot is eljátszhatta a 2001-ben bemutatott Lara Croft: Tomb Raider című filmben, amit bár a kritika és a közönség sem ölelt túlzottan a keblére, a mozikasszáknál szép sikert aratott, így két évvel később jött a folytatás Lara Croft Tomb Raider: Az élet bölcsője címmel. Ez utóbbi már nem ment akkorát, mint az első rész, továbbá a konszenzus szerint fele annyira sem sikerült jóra. Ennek köszönhetően a tervezett harmadik felvonást kukázták, az ikonikus főhősnő pedig legközelebb 2018-ban tért vissza a nagyvásznakra, de akkor már Alicia Vikander megformálásában. A bukástól függetlenül Az élet bölcsője forgatása rengeteg nehézséggel és kihívással járt, hiszen mégiscsak egy akciófilmről van szó, amiben a készítők nem bízhattak mindent a CGI-technológiára.
Korábban is napvilágot láttak olyan sztorik, melyekben a produkció akciójeleneteinek komplex megvalósítását taglalták, és most Gerard Butler idézett fel egy rázós esetet, aminek során a színész majdnem arcon lőtte Angelina Jolie-t az egyik szekvencia felvételekor. A 300-ból, a Támadás a Fehér Ház ellenből és még egy rakás más akciómoziból ismert sztár a People magazinnak adott interjújában emlékezett vissza a dologra:
„Majdnem arcon lőttem Angelina Jolie-t. Egy kötélen lógtam fejjel lefelé. El kellet sütnöm a pisztolyt, azonban képtelen voltam irányítani, semmiféle ráhatásom nem volt az eseményekre, szóval csak lőttem, és éppen csak elvétettem őt. Ez őrület” – mesélte Butler.
A színészt mostanság a január 9-én debütált Gengszterzsaruk: Pantera című akciófilmben láthatjuk.
A borítóképek forrása: Depositphotos