Az EA különböző márkacímeivel (mint Sports, Games, stb.) foglalkozó divízió, az EA Labels elnöke, Frank Gibeau a GamesComon tartott beszédében nemcsak hogy kitért a következő generációs konzolokra, de meg is erősítette, hogy a Sony és az MS gépei léteznek, hisz a saját szemével látta őket.

"Láttam mindkettőt. Tíz éve még úgy menedzseltük a piacot, hogy 200 millió főt érintett a játékvilág. Ma már több mint egymilliárd ember játszik, de mi már látjuk, hogy ebből nemsokára kétmilliárd lesz." -- közölte Gibeau, de persze egyéb részleteket nem volt hajlandó elárulni.

Na nem mintha kellett volna neki, hisz így is többet tett az ügyért, mint eddig bárki más. Lévén játékipari kulcsemberként először nyilatkozott a minden bizonnyal jövőre bemutatkozó Xboxról és Playstationről, ráadásul egy hivatalos beszédben. Frank egyébként azt is elmondta, hogy úgy véli, a jövőben a free-2-play üzleti modell válik dominánssá, így minden bizonnyal az új platformok is támogatják majd a hirtelen feltört elképzelést. Kiemelte továbbá, hogy az EA eddig 80 millió dollárt költött a nextgen játékok fejlesztésére, tehát a kanadai óriás az elsők között robban be az új konzolok piacára.