Szinte hihetetlen, de már 30 éve van velünk a PlayStation – épp holnap lesz három évtizede, hogy Japánban debütált az első PSX-konzol. Ennek apropójából a Sony most kiadott egy vadonatúj videót, amellyel lényegében megköszönik nekünk, játékosoknak az elmúlt 30 évet. Gondolnak azokra, akik még a PS1 idejében csatlakoztak be és persze azokra is, akik később.

Jómagam egy PS One konzollal kezdtem meg PlayStation-rajongásom, még valamikor a 2000-es évek elején. Ezen pörgött többek között a Tomb Raider Chronicles, a Crash Team Racing és a Final Fantasy VIII – ez utóbbinál ötpercig álltam egyhelyben egy átvezető után, mert nem vettem észre, hogy a játék már átváltott tényleg gameplay-be. Megannyi szép emlék fűz a PlayStation-höz és jó látni, hogy azért évről-évre meg tud lepni valamivel a Sony – idén például a Stellar Blade volt nekem ilyesmi. Ha van kedvenc emléketek a PS-sel kapcsolatban, akkor írjátok meg nekünk kommentben!