Ma már nehéz elképzelni, de voltak olyan idők, amikor egyáltalán nem volt biztos, hogy a Star Wars óriási sikert fog aratni – sőt, nemhogy a stúdió nem bízott benne, de még maga a franchise atyja, George Lucas is erősen kételkedett abban, hogy egy ilyen filmre ráharap majd a közönség. Emellett a kollégáitól sem kapott túl bíztató visszajelzéseket, állítólag csak Lucas jóbarátja, Steven Spielberg támogatta az ambiciózus, feltörekvő alkotót, rajta kívül többek közt Brian De Palma és Francis Ford Coppola is borzalmasnak gondolta a Csillagok háborúját, amikor Lucas levetítette nekik a film nyers változatát.

Történt ugyanis, hogy a 20th Century Fox stúdió kiadta az ukázt, hogy Lucasnak be kell mutatnia egy viszonylag kész változatot 1977 februárjára. Ezért kapkodva összevágták a filmet, viszont a speciális effektusokra nem jutott elég idő, így azt még nem tudták befejezni, szóval az űrcsaták is félkész állapotban kerültek bele ebbe a verzióba. Az X-szárnyúakat a TIE-vadászokat második világháborús légi összecsapások helyettesítették, valamint Darth Vader még nem James Earl Jones, hanem a gonosztevő jelmezét viselő David Proswe hangján szólalt meg. De Palma egyenesen a valaha látott legrosszabb filmnek nevezte az első Star Warst, és nem csak a gagyi megoldásokkal, hanem a felvezető szöveg értelmetlen és túlbonyolított mivoltával is baja volt, emiatt felajánlotta Lucasnak, hogy rendbe rakja azt.

Ami Coppolát illeti, ő sem volt elragadtatva, mi több, kifejezetten borzalmasnak találta a végeredményt. „Együtt láttuk. Szerintem Steven is ott volt. Borzasztó volt. Mindenki nagyon aggódott George-ért. Az volt a probléma, hogy még nem volt készen – a speciális effektusokat csupa régi második világháborús filmrészlet helyettesítette, bennük japán bombázókkal, meg még zene sem volt alatta. Egy filmnél szükséges, hogy már olyan állapotban legyen, hogy az illúzió elkezdjen működni, ám ebben az esetben még szó sem volt erről. De azért aggódtunk érte” – ecsetelte a rendező, aki a Hapy Sad Confusednak adott egy interjút legújabb filmje, a Megalopolisz kapcsán, amikor Lucasra és a Star Wars-ra terelődött a szó.

A borítókép forrása: Star Wars Universe