[Filmkritika] Jégkorszak: A nagy bumm

Mintha csak tegnap lett volna, hogy a kontinentális lemezek mozgásnak indultak, holott a Jégkorszak előző epizódja, a Jégkorszak 4. – Vándorló kontinens már kerek négy éve került a mozikba. A Blue Sky most látta ismét elérkezettnek az időt, hogy újra vászonra vigyék a jól ismert kardfogút, mamutot, lajhárt és azok családját. No meg persze a motkány sem maradhatott ki a buliból.

Nagy bada bumm

A nagy bumm éppen abban az időszakban kerül a mozikba, amikor a közönség által becsben tartott Dzsungel könyve és a Tarzan is vetítésen van, később pedig A barátságos óriással kell konkurálnia. A kérdés az, hogy a Jégkorszak legfrissebb installációja fel tudja-e venni a versenyt a Disney nehéztüzérségével, vagy elveszik az idő homályában?

Akad egy olyan elmélet, miszerint minden filmszériának véget kéne érnie három bemutatott részt követően. Nem csak a kritikusok, de a moziba járó tömeg terjedelmes mennyisége támogatja ezt a felfogást, tekintve, hogy a trilógiát túllépő franchise-ok minőségileg jelentősen nagyot zuhannak. (Tisztelet a kivételnek.) A Jégkorszak esetében azonban szinte azonnal eszünkbe jut a már említett 4. rész, ami ugyan nem ütött nagyot, viszont az átlagosnál valamivel jobbra sikeredett és ezzel szó-szó megtörte ezt a filmes átkot. Most azonban a készítők az 5. epizóddal újra kockázatot vállaltak, jómagam pedig kifejezetten megosztó véleménnyel tértem ki a moziteremből.

A 2012-es film eseményei után nem sokkal játszódik A nagy bumm. A Manny, Sid, Diego Ellie, az oposszumok, Barack és az előző részben a csordához csatlakozó Shira tengetik unalmas hétköznapjaikat, amikor elérkezik a mamutpár házassági évfordulója. Ellie meglepetés partit szervez Manny számára, később pedig kiderül, hogy kedvese megfeledkezett nászuk megünnepléséről. Férjének más problémákkal van tele a feje, ugyanis kislányuk, Barack hódolóra tett szert, akivel már az együttélést és közös kalandozást tervezi, viszont ez a család fejének cseppet sincs ínyére. A feszültséget az tetézi, hogy egyik pillanatról a másikra meteorok kezdenek hullani az égből az egész Földbolygó élővilágát fenyegetve. Mindez alatt Buck, a félszemű menyét a dinoszauruszok eldugott menedékén rálel egy ősi jóslatra, amelyet felszínre visz, hogy öreg cimboráival karöltve megakadályozzák az elkerülhetetlennel látszó világvégét.

Mindenek előtt fontos szem előtt tartani, hogy a Jégkorszak: A nagy bumm az egészen fiatal gyerekeknek, nagyjából alsó tagozatos kisiskolásoknak szól. Ám mint minden kicsiknek szánt mozi, úgy ez is az egész család számára kíván szórakozást nyújtani, hogy a gyerkőcöket elcipelő szülők se unják magukat halálra a másfél órás vetítés alatt. Az öregebb korosztály azonban 100%-ra biztosan mondhatom, hogy fikarcnyit sem nyer a megtekintéssel, de a legrosszabb az, hogy a csemeték sem fognak.

Korszakos zakózás

Az első aggodalmas jel az volt, amikor a nyitójelenetben a néző szinte rögtön szembe találta magát a motkány farával, majd később tovább rontott a helyzeten a képernyőre vetített nem egy szexuális referencia, és ezt tetézte az altesti humor, ami az eddigi részek mindig sikeresen elkerültek. Akkor rémültem halálra, amikor nagyjából a 20 perces mérföldkőnél dalra fakadt az egyik karakter, akiről az ember a legkevésbé sem gondolta volna, hogy zenei betéttel indítja a filmbeli szereplését. Tudniillik ugyanis, hogy a Jégkorszak minden, csak nem Disneyt majmoló musical. Szerencsére azonban ezt a hagyományát sikeresen tartotta a franchise és több alkalommal nem volt dalolászás.

Ezek után biztonsággal állíthatom, hogy A nagy bumm rendelkezik a sorozat összes része közül a leggyengébb humorral. A kártékony kategóriát ugyan nem éri el, ellenben mosolyt sem fog csalni a nézők arcára. A kisebbek remekül el fognak rajta szórakozni, ezt már csak azért is mondom, mert azon a vetítésen, amin részt vettem, nem egy gyereket hoztak el a szüleik, akik egy-egy jelenetnél hangosan nevettek, ám ők sem vitték túlzásba a vihorászást, ami egy ilyen filmnél kifejezetten hátrány.

A történet további részeivel is bőséggel akad gond, főleg mivel az eddig lefektetett hagyományokat követve kliséről klisére építkezik. Lesz itt minden, amit már legalább milliószor láthattunk: erőltetett szerelmi szál, kőbe vésett prófécia, aminek beteljesülését meg kell akadályozni, túlaggódó apafigura, elfelejtett évforduló, saját lábukon megálló fiatalok és így tovább. Valamint akadnak olyan, a történetbe fikarcnyit sem illő tudományos fantasztikum elemek, mint a motkány által repülésre bírt csészealj. Nyilván ha már a fenyegetés az űrből érkezik, akkor valami úton-módon szükség van az ufók jelenlétre is – gondolták a készítők, mintha ez valami hollywoodi aranyszabály lenne. Nem lenne vele semmi különösebb gond, ha nem érződne az egész szálról, hogy csupán azért írták bele, hogy legyen a makkja után ácsingózó szőrgolyónak valami keresnivalója a filmben. Az első részben szerettük, a második filmben egyedül az ő slapstick snittjei voltak értékelhetők, a harmadikban ismét vicces volt, a négyben már izzadtságszagúvá vált, és ez itt sem változott, csak még egyértelműbbé vált. A Motkányos jelenetek csupán arra jók, hogy elvonják az ember figyelmét a fő szálról, és csak minimális mértékben adnak hozzá valamicskét A nagy bumm egészéhez. Valamint sajnos még az intelligens vizuális humor sincs jelen, amit eddig olykor-olykor biztosított volt.

Ami azonban számomra a legnagyobb szívfájdalmat okozta, az a harci veteránt megtestesítő Buck volt. Vagyis inkább az ő karakterének megbolygatása. Az eddig rettenthetetlen, semmitől el nem riadó menyét a film felétől valósággal retteg az őt üldöző repülő dínóktól – akik egyébként szintén teljesen feleslegesek a történet szempontjából – és még a milicista beszédstílusa is lapátra került.

Jég vele

Nem azzal van a baj, hogy a Jégkorszak: A nagy bumm egészében morálisan megkérdőjelezhető lenne vagy kártékony, hanem hogy egy ilyen dollármilliókból elkészített, nagy volumenű produkció, amit minden bizonnyal a kicsik látni akarnak majd, rettentően unalmas és gyenge mutatvány lett. Ugyan jómagam még koránt sem vagyok szülő, ám így is azt érzem, hogy a gyerekeink többet érdemelnek egy olyan filmnél, ami innen-onnan összeszedett ötletekből merítkezik és még azokat is ezer és ezer más helyen, illetve alkalommal láthattunk. Sem kockázatot nem vállal, sem újat nem mutat és még a saját hagyományait is sutba veti. Akkor meg mégis minek jött létre? Egyedül a látványvilág lett értékelhető, az viszont pazarra sikeredett. Azonban ennyi kevés az üdvöséghez. Inkább nézzem a család Dzsungel könyvét és ezt hagyják meg egy téli esős napra. Végezetül pedig, hogy stílusosan fejezzem ki magam: ideje jégre tenni ezt a franchise-t, mielőtt még nem késő.