A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság tíz hónapos szezonjával a leghosszabb ideig futó állandó versenysorozat Magyarországon. A 2022-23-as évadban kilenc játékban lehetett nevezni: SIM Liga (4), FIFA (2), Rocket League, Rainbow Six Siege és League of Legends. Az idei évad legnépszerűbb versenye egyértelműen a SIM Liga, amire több mint 4 ezer játékos jelentkezett.

„Az elmúlt öt évben a hazai e-sport hatalmas fejlődésen ment keresztül. A nemzeti bajnokság mellett a válogatottunk a nemzetközi versenyeken is megméretteti magát, és azt se felejtsük el, hogy a szurkolótábor is egyre népesebb. A K&H által támogatott felnőtt bajnoki, egyetemi és válogatott e-küzdelmek élő online közvetítéseinek ugyanis ez évben eddig összesen 670 ezer nézője volt” – mondta el Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H kommunikációs vezetője.

articlecover23mneb5-1-7.jpg

„A nemzetközi e-sport világbajnokság szempontjából is kiemelten fontosak számunkra a hazai bajnokságok, hiszen több játékban, közöttük a Counter-Strike: Global Offensive csapatunk gerincét azok a játékosok adják, akik a bajnokság során kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Az idei versenysorozat különlegessége, hogy a FIFA, a Rainbow Six Siege és a Counter-Strike: Global Offensive játékoknál bevezettük az úgynevezett Challengers, vagyis 2. osztályt. Így a K&H MNEB nemcsak a legjobb hazai játékosoknak biztosít versenylehetőséget, hanem a feltörekvő játékosok is kipróbálhatják magukat egy szervezett torna keretében” – emelte ki Biró Balázs, a Magyar E-sport Szövetség elnöke.

Akikre kiemelten érdemes figyelni

A K&H MNEB 2022–2023-as évadának egyik kiemelkedő csapata Rocket League játékban az e-sport válogatottba is tartozó Budapest Five, akik már most háromszoros bajnoknak mondhatják magukat, mivel csupán egyetlen szettet vesztettek a teljes szezon alatt. FIFA vonalon nagyszerű játékkal a Domination versenyzője „Sero” veretlen az idei évben.

A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság mérkőzései az Esport1tv Twitch csatornáin követhetők.

K&H MNEB TAVASZI-NYÁRI SZEZON EREDMÉNYEK:

LEAGUE OF LEGENDS 1. MINOR

  • 1. Lenovo Legion Honvéd
  • 2. Békéscsabai E-sport Egyesület
  • 3. Team Plague

LEAGUE OF LEGENDS 2. MINOR

  • 1. Nem broken az ADC ( NBA )
  • 2. Lenovo Legon Honvéd
  • 3. MetaTensei Esports

RAINBOW SIX SIEGE MASTERS

  • 1. WiLD Multigaming
  • 2. Spirit Gaming
  • 3. Illés Akadémia Spirit

RAINBOW SIX SIEGE CHALLENGERS

  • 1. Lumina Gaming
  • 2. Illés Akadémia Spirit Talents
  • 3. Delta Syndicate

ROCKET LEAGUE

  • 1 .Budapest Five
  • 2. DomiNation eSports
  • 3-4. MTK Budapest
  • 3-4. Békéscsabai E-sport Egyesület

SIMLIGA - GT7

  • 1. Blazsán Patrik
  • 2. Mihalidesz Máté
  • 3. Hencsei Benjamin

FIFA MASTERS 1.

  • 1. Seregély Bence
  • 2. Garda Bence
  • 3. Félhelyes Levente

FIFA CHALLENGERS 1.

  • 1. Horváth Gábor
  • 2. Mester Péter
  • 3. Reznák Dániel

FIFA MASTERS 2.

  • 1. Seregély Bence
  • 2. Kelemen Bertold
  • 3. Pavlovics Márk

FIFA CHALLENGERS 2.

  • 1. Horváth Gábor
  • 2. Kovács Dániel Martin
  • 3. Takács Vilmos

FIFA MASTERS 3.

  • 1.Seregély Bence
  • 2. Szentgyörgyvölgyi Örs
  • 3. Pavlovics Márk

FIFA CHALLENGERS 3.

  • 1. Seregély Bence
  • 2. Szentgyörgyvölgyi Örs
  • 3. Pavlovics Márk

HPCL

TAVASZI SZEZON

  • 1. Puskás Akadémia
  • 2. Veszprém Futsal Esport

HPCL

NYÁRI SZEZON

  • 1. Live4eSport Hungary
  • 2. MTK

COUNTER-STRIKE: GLOBAL OFFENSIVE – CS:GO

  • 1. Domination eSports
  • 2. Békéscsabai Esport Egyesület
  • 3. Honvéd