• Július 4. és 11. között rendezik meg a Summer Games Done Quick 2021-t
  • Ez lényegében egy speedrunner fesztivál
  • Ami egyben a Doctors Without Bortders szervezetét is támogatja

Természetesen idén sem marad el az Awesome Games Done Quick nyári kiadásának számító Summer Games Done Quick. A speedrunner fesztivál egész pontosan most vasárnap, azaz július 4-én veszi kezdetét, és egészen július 11-ig tart majd. A hivatalos ütemterv szerint először a Lemuura néven futó játékos lép színpadra, aki tervei szerint 30 perc alatt végigviszi majd a Dragon Age Inquisitiont, ezen kívül azonban sok már speedrunt is láthatunk majd az elkövetkező napokban.

Az adás ideje alatt természetesen végig lehetőségünk lesz adakozni is, az így befolyt összegeket pedig a szervezők a Doctors Without Borders szervezetének ajánlották fel. A Games Done Quick rendezvényekre jellemző, hogy elég szép összegeket tudnak összekalapozni jótékony célokra: a tavalyi Summer Games Done Quick során például 2,3 millió dollár gyűlt össze, reméljük, ez a tendencia idén is megmarad.

dragon-age-inq-sgdq-01.jpeg