Amennyiben figyelemmel követitek a játékipar fejlődését, és miért ne tennétek, elvégre a PC Guru oldalát nézegetitek, akkor bizonyára feltűnt számotokra a tény, hogy a tavalyi év folyamán az eddig megszokotthoz képest több jövőt boncolgató játék jelent meg. Az ismert és kevésbé ismert kiadók egyre gyakrabban nyúlnak vissza az örök slágerhez: az apokalipszishez és azt követő világ milyenségének kérdéséhez. Azokat a könyveket, filmeket és játékokat, amelyek története a végső ítéletet követően zajlik, és egy olyan civilizációt mutat be, ahol az emberi faj egyáltalán nem, vagy csak részben létezik, illetve egy nagyobb természeti vagy mesterségesen előidézett katasztrófa után játszódik, nevezzük posztapokaliptikusnak. Ezt most tessék szépen szóról szóra megtanulni, mert hétfőn kikérdezem!

A Darksiders-szérián kívül nem sok kortárs -- és ezzel együtt jó -- játék foglalkozott a klasszikus, bibliai értelmezés feldolgozásával, ezért a sztorit a négy lovasról meg János látomásáról inkább ki is hagynánk, ha csak nincs valakinek ellenvetése. Helyette kaptok megannyi más, modernebb és kevésbé megosztó alternatív jövőképet, mint amilyen a fent említett keresztény szemléletű történet lenne. Vágjunk is mindjárt a közepébe, és kezdjük meg kalandunkat a lepusztult panelházak tövében!

Amint elkezdtem átrágni magam a posztapokaliptikus játékok a mérhetetlenül hatalmas dzsungelén, arra lettem figyelmes, hogy szinte kivétel nélkül valamennyi története valamilyen fertőzés elterjedéséből fakad, ami örökre nyomot hagyott a bolygó flóráján és faunáján. A bioszféra, más szavakkal élve az élővilág teljes mértékben átalakult, esetleg megsemmisült, ezzel ellehetetlenítve a megszokott természetes körforgás fennmaradását. Az élet megváltozott, a táj eldzsungelesedett vagy épp kietlenné, sivatagossá vált, a természeti katasztrófák megsokszorozódtak, és már semmi sem ugyan az, mint régen. Nem hangzik ismerősen ez a leírás? És ha azt mondom: „Zóna”? Máris közelebb kerültünk a megoldáshoz.

A S.T.A.L.K.E.R.-széria egy ízig-vérig posztapokaliptikus remekművekből álló sorozat, amely magával ragadó történeteiről és egyedi játékmenetéről (no meg a folyton részeg NPC-kről) vált híressé. A trilógia cselekményének színhelyéül szolgáló „Zóna” nevezetű terület nem más, mint a kis hazánktól nem is olyan messze elterülő Csernobil és annak környéke, ahol a történelem legsúlyosabb ipari atomkatasztrófája zajlott le 1986-ban. A játék egyrészről ennek az eseménynek állít emléket, másrészről pedig továbbviszi a Sztrugackij fivérek, valamint Andrej Tarkovszkij filmrendező örökségét azzal, hogy feldolgozza és továbbgondolja a sztalkerek először regényben, majd vásznon megénekelt történetét.

Hasonló az alaphelyzet a Metro-széria esetében, amelyet a S.T.A.L.K.E.R.-t készítő csapatból kivált, nagy tudású ukrán fejlesztők szárnyai alól került ki. Mint azt a cím is mutatja, a 2033-ban játszó első rész Dmitrij Gluhovszkij eredeti regényén alapszik, és egy igen pesszimista, depresszív jövőt jósol az emberiségnek. Ebben a műben már első pillantásra is jóval több sci-fi elem került, mint nagytestvérébe, hiszen a mutáns állatok mellett egyéb idegen lények is tiszteletüket teszik a lapokon, illetve a képernyőn. Igaz, a történet csupán fikció, ám Gluhovszkij disztópiája olyan remekül van felépítve, hogy még a keményvonalas RPG-harcosok és a kritikusok is egyetértenek abban, hogy a könyvben, valamint a játékban elővetített kép drámaian pontosan mutatja be a valóságot. A Metro-sorozat ugyanis erre épít és remekül használja fel az alapanyagként szolgáló emberi jellemet. Moszkva földalatti járataiban utazva elhisszük, hogy az a sötét képzelet, amely a szemünk elé tárul, valóban megtörténhet, és pár évtizeden belül akár mi is egy koszos, zárt metróalagútban tengetjük életünk hátralévő napjait.

Miért is beszéltem nektek ezekről a játékokról? Mert összekapcsolja őket a jelenkor egyik legpusztítóbb fegyvere, az atom. Mindkét sorozat esetében sugárzás okozta a pusztulást -- ám nem pusztán ezek az alkotások foglalkoznak a nukleáris katasztrófa utáni élettel. Ott van még a Fallout és a Wasteland is, melyek mind kultjátékokká nőtték ki magukat az elmúlt évtizedek során. Ahelyett, azonban, hogy róluk ejtettem volna pár szót, inkább a S.T.A.L.K.E.R.-t és a Metrót választottam, a miértre pedig egyszerű a felelet: jóval életközelibb példáknak tűnnek, ha atomkatasztrófákról és azok túlélésről esik szó.

A fentiek alapján persze a legkézenfekvőbb kérdés a következő: vajon bekövetkezhet-e a világvége úgy, ahogy azt előttünk mások már megírták? Lehetséges-e, hogy egy atomreaktor megsemmisülése akkora tragédiába torkollik, hogy az élet már sose lesz ugyan olyan a Földön, mint a robbanást megelőzően? Lesz-e egy újabb Csernobil, ám ezúttal végzetesebb körülményekkel?

A válasz: nem. És rögvest ki is fejtem miért -- Wikipédia-percek következnek! Jelenleg (2014 januárjában) 30 országban több mint 400 reaktor működik, 72 új erőmű áll építés alatt 15 államban, és 2012-es adatok alapján a nukleáris energiával fejlesztett áram a fogyasztás mintegy 12,3 százalékát fedezi világszerte. Ez a szám pedig minden bizonnyal csak nőni fog.

Az 1986-os csernobili atomkatasztrófa nagyon megrázta a világot. A sugárfertőzött állatok, emberek képe, a kietlen táj és a kísértetjárta gyárépületek látványa milliók emlékezetébe égett bele. Számtalan művészt ihletett meg ez a szomorú esemény, a televízió, az újságok, a rádió és más egyéb médiumok pedig részletesen dokumentálták a lezajlott eseményeket. Káosz volt, ez tény, ám mivel az atomreaktorok nagyban hozzájárulnak az áramfejlesztéshez, és nélkülük veszélyes mértékben visszaesne az energiakészletünk, ezért az bizonyos, hogy amíg nem találnak egy „környezetbarátabb”, biztonságosabb megoldást a kérdésre, addig nem lesz változás a meglétüket illetően. Mindaddig, amíg nyereségesek, egyetlen kormány sem mond le a saját erőművéről, bármennyire veszélyes is az atommal játszani. Emiatt persze megerősített rendszabályokat vezettek be világszerte, többek között az Európai Unióban is, melyek betartásával szinte teljesen biztos, hogy nem következhet be olyan csapás, mint azt számtalan fikcionális műben láthattuk, olvashattuk.

Emlékezzetek vissza, amikor 2011-ben Japánban egy földrengés következtében a fukusimai atomerőműben három reaktor megadta magát az elemeknek, aztán jött a szökőár, ami bemosta magát az épületbe, majd pár nap leforgása után, amikor már úgy látszott, hogy semmi baj nem történhet, március 15-én tűz ütötte fel a fejét! A sugárzás jelentős mértékben megnőtt a környéken, majd szerencsére lecsökkent, hála a talpraesett szakembereknek, akik időben orvosolták a hibákat és kezelték a helyzetet. Szerencsére nem történt nagyobb baj, ami kihatott volna a környezetre, és bár sokan aggódtak, a tragédia nem következett be.

Tehát mi a tanulság? Az atom csakis abban az esetben okozhatja az emberiség számottevő hányadának megbetegedését és pusztulását, ha azt szándékosan, fegyverként bevetve (mondjuk egy bomba képében) használják. Ellenőrzött körülmények között és felkészült gárdával bármi megelőzhető. A nukleáris fegyverek viszont egy másik témakörbe tartoznak -- legközelebb azokra is kitérünk.