A tavalyi év lényegében egy iparági hullámvasút volt az Xbox számára, hiszen a vállalat jelentős változtatásokat hajtott végre a marketing-stratégiájában, és az egyik legfontosabb ezek közül az volt, hogy más platformokon, például a Nintendo Switch és a PlayStation konzolokon is kiadja a játékait. Phil Spencer a közelmúltbeli változtatásokat taglalva kijelentette, hogy nagyon elégedettek az eredményekkel és nem látnak arra semmiféle megkötést, hogy egy-egy játékuk kizárólag csak Xboxon legyen csak elérhető. Spencer ezzel arra utalt, hogy a Microsoftnál leáldozóban van (sőt, lehet, hogy már véget is ért) az exkluzív-játékok műfaja. Az Ori and the Blind Forest fejlesztője szerint nem telik bele sok időbe és a Sony is követni fogja ezt a példát.
Thomas Mahler az X-en értekezett arról, hogy szerinte nem kell már sokáig várni arra, hogy a Sony is kövesse a Microsoft példáját és átálljanak a kizárólag multiplatform megjelenésekre. Mahler szerint nincs semmi értelme ragaszkodni az exkluzivitáshoz és korlátozni a közönséget, hogy csak egy adott konzolon játszhatnak nagyszerű játékokkal. Az iparági szakértő, Jason Schreier szerint a konzolok vásárlóközönsége nem növekszik elég gyorsan és elég nagy mértékben ahhoz, hogy ez indokolttá tegye az exkluzivitást. Ha Thomas Mahler jóslata beválik, akkor eljöhet az idő, mikor a Sony csak ideiglenesen teszi exkluzívvá a friss megjelenéseit, amelyek később átvándorolnak más platformokra is, természetesen a kötelező PC-s port mellett.