A Kyodai már 2016-ban beharangozta az első játékát, az Eleát, viszont egészen eddig síri csend honolt a projekt körül. Nem sokkal a megjelenés előtt bukkant fel újra, és csak ekkor tudhattunk meg többet a korábban titokzatos csendbe burkolódzó játékról. Eszerint az Elea egy epizodikus, interaktív kalandjáték lesz, amely szakít a ma már normának számító, könnyen követhető történetmeséléssel, és helyette inkább saját irányvonalat vesz.
Szerelmeslevél
A sztori egy anya történetét meséli el, aki a nem túl távoli jövőben él a férjével és kisgyerekükkel, miközben a második baba már éppen úton van. Fia, Francis azonban azon szerencsétlen fiatalok közé tartozik, akik a Földön született gyerekek között kialakult genetikai mutációval jöttek a világra. A mutáció nem okoz testi elváltozást, sokkal inkább az elmét támadja meg, és irányíthatatlan dührohamokat okoz. A tudósok nem találnak gyógyírt a genetikai változás kezelésére, kizárólag a tünetek enyhítésére képesek.
A kezelésnek azonban megvan a maga ára: mellékhatásul élettelenné és rideggé teszi a gyerekeket. A járványként terjedő betegség és a gyógymód hiánya így szétszakította a családokat, ezért bízva a változásban, a Föld lakossága más bolygók kolonizálását tűzte ki elsődleges feladatnak. Csakhogy ez a cél keményebb diónak bizonyult, mint azt először gondolták...
A Pilgrimage, avagy Zarándoklat névre keresztelt kutatóbázis elveszett az űr egy távoli pontján. A fedélzeten tartózkodók olyan önkéntesek voltak, akiket a Föld legkülönbözőbb pontjairól szedtek össze, legfőbb feladatuk pedig az lett, hogy egy újonnan felfedezett naprendszer Földhöz hasonló bolygóját lakhatóvá terraformálják. Elea férje, Ethan is a fedélzeten tartózkodott.
A felderítés csak 13 évvel később kezdődik meg, ám ebből az akcióból már főhősnőnk is kiveszi a részét. Az alig egy tucatnyi embert szállító mentőhajó az ismeretlen bolygó körül áll pályára, Elea azonban nem bírja ölbe tett kézzel kivárni a fejleményeket, ezért saját maga indul útnak a kolonizálandó égitest felé. Egyetlen társa a hajó mesterséges intelligenciája, Kazumi, akinek igyekezete baljós árnyként vetül a kutatónő törekvései fölé.
Kirakós
Játékmenetét tekintve az Elea a vizuális történetmesélést igyekszik ötvözni az egyszerű, könnyen értelmezhető puzzle-ökkel. A feladványok a sztori kibontása közben kerülnek elénk, és kissé az iskolai kompetencia tesztekre emlékeztetnek. Annak ellenére, hogy Elea egy tudós, a puzzle-ök nem bonyolult számítások elvégzésén vagy nehezen értelmezhető kapcsolatok feltárásán alapulnak, hanem a józan eszünkre támaszkodva kell megoldást találnunk egy-egy problémára. Ilyen például az, amikor elcsennénk egy kollégánk digitális karperecét, ám ezt anélkül szeretnénk megkísérelni, hogy az közben tetten érje enyveskezű főhősünket.
Hogy mi a megoldás? Nos, amikor belépünk a kolléganő szobájába, megkér bennünket, hogy hozzunk neki egy kávét. Ekkor Eleának eszébe jut, hogy a saját szállásán található olyan gyógyszer, ami túladagolás esetén azonnal álomba szenderíti a fogyasztót. Ahhoz, hogy tudjuk, hogyan teljesíthető a feladat, be kell járnunk az űrállomást, és meg kell találnunk az ebédlőhelyiséget, ahol lefőzhetjük a koffeinben gazdag italt, majd át kell sétálnunk a hajó másik végébe, ahol a szobában kutakodva hamarosan megtaláljuk a szóban forgó altatót is.
A feladványok persze nem minden esetben ilyen egyértelműek, főleg ami a játék elejét illeti, ott ugyanis egy beavatkozást követően Elea emlékeit éljük újra. A nő önként vágott bele a kezelésbe, ami meggátolja egyes emlékek felidézését, és ez a procedúra hibákat szül a Mindscape nevű hiperrealisztikus programban, amit a felfedezőhajó fedélzetén lévők egyfajta szórakozásként, a valóságtól való menekülésre használnak.
A szoftver különös, álomszerű jeleneteket mutat a nőnek, amik helyenként horrorisztikusak, máskor idilliek, esetenként pedig szürreálisak. Ezen szegmensek alatt az utasítások nem mindig világosak, ekképpen tovább erősítve a kiszolgáltatottság érzetét, játékos szempontból pedig kifejezetten idegesítőek. A nem egyértelmű utasítások a későbbiekben is felütik a fejüket, ám a környezet kisebb-nagyobb zugainak alapos átkutatásával és a párbeszédek figyelmes végighallgatásával orvosolható a probléma.
Az már viszont kevésbé elfogadható, hogy sok esetben az ok-okozati összefüggés szkripthez kötött. Az altatóval dúsítani kívánt kávéhoz például azonnal, automatikusan hozzáadódik a szer, amint hozzájutunk a gyógyszerhez, ezt azonban a játék sehogyan sem jelzi, még a célt mutató menü előhívásával is az az utasítás jelenik meg, hogy „Találj megoldást a kávé és a gyógyszer összekeverésére”. Egyedül azok a szemfülesek fogják észrevenni a cselekmény alakulását, akiknek feltűnt a bögre ikonjának változása. Valamint a kolléganő addig hozzá sem nyúl a kávéjához, amíg Elea nem hagyja el az emeletet, ekkor viszont azonnal lezajlik a várt akció. Gyanúm szerint a készítők feltehetőleg az animációk kihagyásával akartak spórolni a fejlesztési időn, és inkább a helyszínekre koncentráltak.
Óda a klasszikus sci-fihez
Ahogy az a fentebb leírtak alapján sejthető, az Eleát a régi idők science fictionjei ihlették, ám ez az állítás nem kizárólag a történetre igaz. A játék látványvilága olyan klasszikusoktól vesz kölcsön elemeket, mint Stanley Kubrick 1968-as remekműve, a 2001: Űrodüsszeia, Ridley Scott halhatatlan alkotása, a Szárnyas fejvadász, vagy épp George Lucas eredeti Star Wars-trilógiája.
Az egyszerű geometriai formákon alapuló „díszlet” védjegyei a mély kontraszt, a színek telítettsége, a neon élénksége és a műanyag csillogása, melyek mind szemkápráztató látványt nyújtanak. A játék ezeket az ismerős képeket ötvözi a modern világ jövőről szőtt futurisztikus elképzeléseivel, melyek jellemzői a 3D-s holografikus kijelzők, a tengernyi üveg és a változó kamerafókuszt imitáló effektek.
Az említett két megközelítés összemosásával egy hibrid vizuális világot kapunk, ami többségében szemkápráztató látványt biztosít, ám az álomszekvenciák alatt, a mesterséges grafikai bakik elcsúfítják a környezetet. Röviden: amikor a játék szép, akkor nagyon mutatósan fest, amikor pedig rondának kell lennie, a szemünk is ki fog folyni az égő narancssárga színek és zavaros képek láttán.
Lendületesen
Az Elea legfőbb problémái jelenleg a játék célkitűzéseinek helytelen kommunikálásában vagy azok teljes elhanyagolásában, a ritkán frissülő automatikus mentési rendszerben, és a gyenge színészi játékban rejlenek. A program ritkán felbukkanó checkpoint-alapú mentési rendszert használ, aminek főként akkor isszuk meg a levét, amikor folytatnánk a játékot, és azzal szembesülünk, hogy a szakasz első feladatától kell újrakezdenünk az adott részt. Jelenleg nincs mód manuális mentésre, pedig határozottan örülnénk, ha ez a későbbiek folyamán bekerülne a programba.
Továbbá hiába van a főszereplőnek a Sigourney Weaveréhez kísértetiesen hasonló orgánuma, ha a hölgy nem tud vele játszani. Ez alól a mellékkarakterek sem képeznek kivételt. Sokszor úgy érződik, mintha maguk a fejlesztők olvasták volna fel a szövegkönyvet, majd rakták volna bele a rögtönzött szinkront a játékba, ahelyett, hogy felbéreltek volna pár színészt. Egy teljes szinkroncsere csakis jót tenne a végső produktumnak. Ezektől eltekintve az Elea egy teljesen vállalható alkotás, a Steamen elkért jelenlegi 5 eurót (nagyjából 1600 forintot) mindenképpen megéri. Később ez még emelkedhet, illetve várható az Xbox One-os változat is.
