Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de a néhány nappal ezelőtti Xbox Developer Direct keretében tartott bemutatót követően nálam az év egyik leginkább várt játékává lépett elő a DOOM: The Dark Ages, mindezt úgy, hogy 2025 tömve lesz fontos megjelenésekkel. Az id Software már számos alkalommal bizonyította, hogy még mindig ott van a szeren, ha az FPS műfajról van szó, a legutóbbi két DOOM felvonás (a 2016-os reboot és az Eternal) pedig túlzás nélkül helyet kaphat az előző generáció legjobb belső nézetű lövöldéi között, éppen ezért nem ördögtől való az optimizmus a május 15-én érkező előzménnyel kapcsolatban.

Tekintve, hogy ezúttal a Doom Slayer múltjába nyerhetünk betekintést, természetesen ellenfelek és fegyverek terén is szép számmal akadnak újdonságok, ha pedig valaki nem tudja kivárni a debütálást, az már most kipróbálhatja az olyan játékszereket, mint a meglehetősen sokoldalúnak ígérkező Shield Saw, a duplacsövű shotgun, a „karóvető” és a ledarált koponyákkal trancsírozó gyilokszerszám.

Szerencsére nem egy újabb szivárgásról van szó (sajnos akadt néhány az elmúlt években), pusztán egy tehetséges modder, duskredy gondolta úgy, hogy a legendás első részbe költözteti a DOOM: The Dark Ages eddig bemutatott fegyvereit (az infót köszönjük a PCGamesN-nek), ha pedig már belelendült a munkálatokba, néhány ellenfelet is „pixelesített”, sőt, még a megújult Glory Killt is sikerült integrálnia. Ahogy azt a fent mellékelt videó is mutatja, a tehetséges rajongó fantasztikus munkát végzett, melynek gyümölcsét ti is megkóstolhatjátok, amennyiben ellátogattok a Discordjára. Fontos azonban kiemelnünk, hogy a Darkfall nevet viselő alkotás futtatásához elengedhetetlen a vertikális nézelődést lehetővé tévő GZDoom kliens, szóval mindenképp ennek birtokában próbáljatok rá a modra!

A borítóképek forrása: Steam