• A Dune: The Sisterhood stábjának újabb tagjai távoztak
  • Állítólag a sorozat "kreatív változtatásainak" részeként

Még 2019-ben került bejelentésre a Brian Herbert és Kevin J. Anderson könyve, a Sisterhood of Dune cselekményére építkező, a 2021-es film eseményei előtt 10 000 évvel játszódó Dune: The Sisterhood, mely leleplezése óta már két showrunnerét – Jon Spaihts, Diane Ademu-John – is elveszítette, most pedig úgy fest, hogy további kulcsfigurák hagyták el a produkciót.

shirley.jpg

A Deadline jelentése szerint ugyanis az előzménysorozat egyik sztárja, a Tula Harkonnent alakító Shirley Henderson, valamint az első két epizód rendezője, Johan Renck is búcsút intett a produkciónak, mely állítólag "kreatív változásokon" megy keresztül. A hírt az HBO Max szóvivóje is megerősítette, aki elmondta, hogy a Dune: The Sisterhood egy előre betervezett szünetet tart, és néhány kreatív változáson megy keresztül annak érdekében, hogy a lehető legjobb sorozat szülessen meg, ami a lehető leghűbb marad az alapanyaghoz.