Úgy tűnik nemcsak Henry Cavill szokott játszani a világsztárok közül, hanem a rendezőzseni Steven Spielberg is. Ráadásul egész régóta: a LucasArts egykori munkatársai még emlékeznek rá, amikor Spielberg felhívta őket, hogy mit kell csinálni, mert elakadt az egyik játékukban. És akár hiszitek, akár nem, Spielberg nélkül nem lenne Medal of Honor sem, ugyanis a Ryan közlegény megmentése ihlette meg a mestert annyira, hogy elkészítse az első részt. Aztán ott van még a Ready Player One, szóval nem nagy meglepetés, hogy Spielberg szereti a videójátékok világát, amibe fiát, Max-et is bevezette.

Olyannyira, hogy Max ebben a világban helyezkedett el: többek között az Assassin's Creed Unity-n is dolgozott, jelenleg pedig a Fuzzybot nevű stúdió kreatív igazgatója (és társalapítója). Nemrég Max osztott meg ezt-azt menő faterjáról.

"Tolja a játékokat, nagy PC gamer, mivel ő vitt bele engem is, ez egyfajta kötődési pont köztünk (...) Mindig a Call of Duty pörög, egyszerűen imádja, szereti a kampányait. Szereti a sztorijátékokat, és mindig próbálom rávenni, hogy próbálja ki az Uncharted-ot, mondván 'olyan mint az Indiana Jones, próbáld ki', de mindig leszerel, hogy nem tudja kezelni a kontrollert, mert csak a billentyűzet meg az egér..."

Az vesse rá Spielberg papára az első követ, aki PC-sként nem mondott még hasonlót... viszont úgy tűnik Max elfelejtette, hogy már PC-re is megjelent az Uncharted: Legacy of Thieves Collection. Mindenesetre ezentúl jó lesz vigyázni, mert könnyen megeshet, hogy valamelyik Spielberg oszt ki nekünk egy fejlövést a CoD-ban - feltéve ha a multit is bepöccentik.