A Marvel Moziverzum a 2008-as indulása óta jó pár ikonikus és remek filmet jegyez, és abban talán rengeteg rajongó egyetért, hogy az Infinity Saga két záródarabja, a Bosszúállók: Végtelen háború és a Bosszúállók: Végjáték egyértelműen a franchise legjobb alkotásai között foglal helyet. Gamora megformálója, Zoe Saldana szerint viszont ennek ellenére is bőven van gond a két filmmel, valamint az első három fázissal: pontosabban nem elégedett azzal, ahogyan a karaktere sorsa alakult. Sőt, legszívesebben újraforgatná a saját jeleneteit a Végtelen háborúban és a Végjátékban. A színésznő a Varietynek mesélt bővebben a témáról: noha úgy gondolja, hogy annyira azért mégsem vészes a helyzet, mert közel sem utálja ezt a két művet, ugyanakkor szerinte némi korrekcióra szorul, ami Gamorával történt, és ezért inkább saját magát hibáztatja.

Bárcsak visszamehetnék az időben és újraforgathatnám mindazt, amin Gamora keresztülment az utóbbi két Bosszúállók-filmben. Nem értettem eléggé, hogy mit is művelnek a Russo fivérek. Nagyszerű filmalkotók és életem egyik nagy lehetőségét kaptam meg tőlük. Azért mindig is hálás leszek, hogy Gamorát ilyen kulcsfontosságú karakterré avatták, ahogy azt a filmjeikben láthattuk. Éppen ezért kívánom azt, hogy bárcsak visszatérhetnék ehhez a projekthez és újraforgathatnám, hogy egy kicsit még messzebbre menjek, mert nagy lehetőség volt, hogy eljátszhattam egy ilyen lányt, akinek apaproblémái vannak, és nagy kérdés számára, hogy megvan-e a lehetőség a megbékélésre, vagy egyszerűen csak odébbálljon. Ez egy nagyszerű lehetőség lett volna, ha egy kicsit nagyobb mértékben tudatosítom ezt.

gamora-thanos-armor-4k-marvel-iphone-d0fafw7739q71row.jpg

Saldana elmondta, hogy ettől függetlenül nagyon is büszke arra, hogy Marvel-filmekben szerepelhetett:

Általában nem használjuk egy mondatban a ’mély’ és a ’Marvel’ szavakat, de nekem igen is tetszik ez a párosítás, nagyon büszke vagyok, ha arra gondolok, hogy ilyen nagyszerű filmekben szerepelhettem, amelyek egy fiatalabb közönség számára készülnek, és amelyek inspirálják a fiatalokat. Amit James Gunn elért, az nagyon különleges dolog. Olyan kitaszított karaktereket kellett játszanunk, akiknek rengeteg gyerekkori traumájuk volt, fogyatékkal éltek és mentális problémáik is voltak. Ő lehetőséget adott nekik arra, hogy megkapják a szeretetet, sőt a család élményét a barátságuk keretei között. Így visszatekintve nagyon fontos film A galaxis őrzői.”

A színésznő egyébként nem biztos benne, hogy A galaxis őrzői: 3. rész után szerepelne újra Marvel-filmben, inkább megadná a lehetőséget egy másik, fiatal színésznek arra, hogy megformálja a saját Gamora-verzióját.

A képek forrása: Marvel