Aki nem ismerné az Intel óraművét, annak új lehet a gyártó „tick-tock” elnevezésű, kétlépcsős fejlesztési ciklusa. A „tick” egy új gyártástechnológia bevezetését jelenti, melyet a Skylake 14nm-en gyártott megjelenése követett, most itt az újabb „tock” ami a már meglévő architektúra továbbfejlesztését jelenti. Az igazsághoz még hozzátartozik, hogy a legutóbbi ilyen sor „tick-tock-tock” volt, az Ivy Bridge kapott még egy kis finomítást, mielőtt bemutatkozott volna a Skylake.

A legutolsó, Kaby Lake-et bevezető „tock” úgy tűnik, hasonló előrelépést jelent, ha hinni lehet a GeekBench oldalán közzétett szintetikus teszteredményeknek, egy szálon ugyanis hozzávetőlegesen 20%-kal jobb pontszámot könyvelhetett el az i7-7700K az i7-6700K átlagához (5100-5300 pont) képest. Persze ez nem azt jelenti, hogy a 4 mag 8 szálán 160%-ot érne el az új zászlóshajó, ennél összetettebb a dolog, a végeredmény „mindössze” nagyjából 10-15%-kal jobb összesítés a több szálon futó műveleteknél az i7-6700K átlagához képest (körülbelül 17000 pont).

7700k-benchmark.jpg

A 4,2 GHz alap órajelen ketyegő, egyes források szerint akár 4,7 GHz fölé is húzható, órajelzár-mentes processzor az eredmény eléréséhez több energiát is kér, 95W lett a hivatalos TDP. Az új maggal új lapkakészlet is jár (Z270X), de nem kell megijedni, beleillik majd a Z170X, LGA 1151-es foglalatú alaplapokba is, csupán egy BIOS-frissítés lesz szükséges.

A végén mindenképpen hozzátennénk, hogy lévén egyetlen, szintetikus benchmarkról van szó, nem teljes összehasonlító analízisről, további adatok híján kénytelenek voltunk átlagot figyelembe venni. Úgyhogy némi szkepticizmussal kezeljük a hírt, könnyen elképzelhető, hogy a jobb eredményt elsősorban a magasabb alap órajelnek köszönhetjük.