• Bonnie Aarons perre ment
  • Szerinte a Warner mutyizik
  • És nem akarják kifizetni rendesen

A 2018-as Az apáca 1952-ben játszódott, és Burke atyát (Demián Bichir), a novícius Irene nővért (Taissa Farmiga) és kísérőjüket, Frenchie-t (Jonas Bloquet) követte nyomon, amint egy eldugott román kolostorban nyomoznak, ahol egy démoni apáca, Valak (Bonnie Aarons) kísért. Aarons, Farmiga és Bloquet visszatérnek a folytatásban az új szereplők, Storm Reid (Eufória), Anna Popplewell (Narnia krónikái) és Katelyn Rose Downey mellett. A premier szeptember 8-án várható, és persze a Valak-ot alakító Bonnie Aarons szintén feltűnik, hogy ijesztgesse a közönséget. Csakhogy a színésznő most beperelte a Warner Bros-t, mert állítólag a stúdió elhallgatta előle a merchandise-cuccokból származó nyereség őt megillető részesedését.

bonnie3.jpg

(Kép forrása: IMDB)

A Guardian szerint Aarons kedden pert indított a Warner Bros. ellen. Állítólag az eredeti szerződése a 2018-as Az apáca című filmhez 71 500 dolláros "fix díjazást" tartalmazott, amelyhez 175 000 dolláros bónusz társult és mindkettőt ki is fizették tisztességesen. Ugyanakkor a bruttó bevételek feléből 5%-os részesedés is járt volna neki és ezt is kikötötte, hiszen az arca merchandise termékeken (poszterek, pólók, satöbbi) is megjelent. Aarons azt állítja, hogy a Warner Bros. ezeknek a bevételét direkt rejtegeti előle. Tehát bár a filmért megkapta a fizetését (és még bónuszt is zsebre tehetett), a merch-cuccok után semmit nem kapott, ami miatt most perre ment a stúdió ellen. A gyanú szerint az átlátható elszámolás és fizetés helyett a Warner Bros. eltitkolja és elrejti Aarons merchandise-bevételekből származó jogos részesedésének valódi összegét, miközben továbbra is kizsákmányolja őt. Ez mondjuk elég meredek épp akkor, amikor a küszöbön áll Az apáca 2 mozipremierje.