A mai naptól a hazai mozikban is megtekinthető a legújabb Alien-film, az Alien: Romulus. A rendezőről, Fede Alvarezről már tegnap írtunk, most azonban érdemes foglalkozni a főszereplővel, a Raint alakító Cailee Spaenyvel is, hiszen a mindössze 26 éves amerikai színésznő előtt rendkívül fényes út áll Hollywoodban. Spaeny a Tennessee állambeli Knoxville-ben született, de a Missouri állambeli Springfieldben nőtt fel. Több színházi szerepet is vállalt, például a 2013–2014-es szezonban Dorothy főszerepét alakította az Óz, a nagy varázslóban. Először a Counting to 1000 című rövidfilmben volt látható 2016-ban.

cailee.png

(Forrás: Bloody Disgusting)

Ezután egyre nagyobb szerepeket kapott. Feltűnt a Tűzgyűrű: Lázadásban, a Húzós éjszaka az El Royale-ban című filmben pedig már olyanok oldalán láthattuk, mint Chris Hemsworth vagy Jeff Bridges. 2020-ban játszott a Bűvölet – Az örökségben, 2021-ben az Easttowni rejtélyekben, de igazán 2023-ban figyelt fel rá a nagyközönség, mikor Elvis feleségét alakította a Priscilla című életrajzi filmben. A Sofia Coppola által rendezett dráma ugyan többnyire a körülötte zajló balhék miatt maradt emlékezetes (az Elvis örökségét kezelő cég mindent megmozgatott, hogy ne mutathassák be az alkotást), azonban a Király szerepében megjelenő Jacob Elordi (Eurfória) mellett Cailee Spaeny alakítását is rengeteg kritika dicsérte. Alex Garlandnak ez elég is volt ahhoz, hogy a Polgárháborúban rá ossza az egyik központi szerepet. Spaeny pedig Jessie szerepében hátborzongató pillanatokat szállított a filmben, bebizonyítva mindenkinek, hogy rendkívül tehetséges színésznő. Az Alien: Romulusban Raint alakítja, aki lényegében a modern kor Ripley-je. Több kiemelkedő jelenet is köthető hozzá, de ezeket nézzétek csak meg szépen a moziban! Cailee Spaeny jövőre a Tőrbe ejtve új részében, a Wake Up Dead Manben is feltűnik majd.