• Úgy tűnik, befellegzett a Sons of Anarchy játéknak
  • Egy év után sem készültek el a további részek
  • Az Apple eltávolította a boltjából a játékot
  • A fejlesztők semmit nem reagáltak

Az FX tévécsatorna egyik legnagyobb sikere a Kurt Sutter által jegyzett motoros dráma, a Sons of Anarchy volt, az élőszereplős siker azonban nem ismétlődött meg a videojátékkal, sőt, az egész egy bűzölgő átverésnek tűnik.

Egy évvel korábban jelent meg a Sons of Anarchy: The Prospect iOS-re, de a tíz részesre tervezett epizodikus játék azóta sem kapta meg a beígért folytatásokat, és itt nem csak az utolsó pár felvonásról beszélünk, hanem arról, hogy csak a legelős rész volt kapható 2015 óta, miközben a teljes Szezonbérlet az első nap megvásárolható volt, a játék mögött álló cégek pedig teljes csöndben vannak.

A Destructoid még tavaly augusztusban próbált utánajárni az igazságnak, de falakba ütköztek, ugyanis sem a FOX (az FX tévécsatorna tulajdonosa), sem pedig a fejlesztőcsapatok, az Orpheus Interactive és a Silverback Games nem válaszolt, egyedül az utóbbi adott ki később egy rövid levelet, amiben elmondták, hogy lényegében semmi közük ehhez az egészhez, csak a konzulens szerepét töltötték be, így a tervekről sem tudnak semmit. Ez nyolc hónapja történt, azóta pedig megérkezett a fejlemény, méghozzá az Apple-től, akik eltávolították a játékot a piactérről, és értesítettek minden szerencsétlen vásárlót, hogy ha jelentkeznek, visszakapják a pénzüket.

A helyzet tehát nagyon úgy áll, hogy az Orpheus Interactive és a Silverback Games átvert mindenkit, a kérdés azonban adott: hogyan történhetett meg egy ilyen értékes szellemi tulajdonnal, ami mögött a tévés órás, a FOX áll?