A Bosszúállók: Végjáték egyik utolsó jelenetében Steve Rogers átadta pajzsát Sam Wilsonnak, akinek ugyan kellett némi idő, mire Amerika Kapitánnyá vált, de végül összejött neki a dolog, így a Marvel következő mozifilmjében, a jövő februárban érkező Amerika Kapitány: Szép új világban már teljes menetfelszerelésben feszít majd a karakter. A figurát alakító Anthony Mackie egy friss interjúban elmondta, hogy elődjével ellentétben az ő Kapitánya nem kapott szuperszérumot, tehát emberfeletti erő nélkül kell majd akcióznia, de ez szerinte egyáltalán nem gond, hiszen harc közben számos más képessége van, amire támaszkodhat a problémák megoldása érdekében.
„Nagyon más a szérum miatt, azzal bárkivel megküzdhetsz. Ha nem kapsz szérumot, akkor okosnak kell lenned, máshogy kell az ellenfeleket legyőzni. Sam, lévén, hogy egy katonai tanácsadó, többet használja az eszét, mint az erejét. Az értelmére támaszkodik inkább az ökle helyett. Ő mindenkinek a barátja” – magyarázta Mackie.
A színész éppen tíz évvel ezelőtt, az Amerika Kapitány: A Tél Katonájában mutatkozott be az MCU-ban, majd ezt követte a Bosszúállók: Ultron kora, A Hangya, az Amerika Kapitány: Polgárháború, a Bosszúállók: Végtelen háború és a Bosszúállók: Végjáték. Ezután jött a saját önálló Disney+-os minisorozata, A Sólyom és a Tél Katonája, amelyben végül felvállalta Steve Rogers örökségét. A Szép új világ középpontjában egy új, jórészt láthatatlan fenyegetés áll, és az események sodrásában szerepet kap a Harrison Ford által megformált Thaddeus ’Thunderbolt” Ross is, aki immáron az USA elnöke, és ő is szert tesz majd természetfeletti képességekre – azaz Vörös Hulkká változik.
Az Amerika Kapitány negyedik etapja 2025. február 13-án debütál a magyar mozikban.
A borítóképek forrása: Marvel