A kétszeres Oscar-jelölt Andrew Garfield a Marrákesi Filmfesztiválon zsűritagként vesz részt, így az esemény során elkerülhetetlenek voltak a karrierjével, főképp a szuperhősfilmes korszakával kapcsolatos kérdések. A dolog már csak azért is ironikus, mert a színész bevallotta, hogy tudatosan dolgozik azon, hogy ne mindig az utóbbiról kérdezzék, noha kihangsúlyozta, hogy ettől függetlenül hálás Pókembernek (akit eddig három filmben játszott el), továbbá úgy véli, hogy Martin Scorsese is rengeteget köszönhet a Marvel hálószövőjének. „Nagyon sokat kellett dolgoznom azért, hogy egyre kevesebben kérdezgessenek a Pókemberről. Még mindig dolgozom rajta persze, ez egy tökéletlen folyamat” – magyarázta Garfield.
A színész első jelölését Mel Gibson háborús drámájáért, A fegyvertelen katonáért kapta, majd a Tick, Tick, Boom! című musicalért is begyűjtött egy nominációt. Ezt követően magával Scorsese-vel is együtt dolgozott a Némaságban. Garfield elmondta, hogy pont a 2012-es A csodálatos Pókember volt az a film, ami megnyitotta számára a lehetőséget, hogy olyan rendezőkkel kooperálhasson, mint Scorsese, aki korábban többször is bírálta a szuperhősműfajt.
„Szerintem Marty valószínűleg azért tudta megcsinálni a szerelemprojektjét, mert az 1600-as évek Japánjába utazó jezsuita szerzetest az a srác játszotta, aki Pókembert is. A tény, hogy az a film Pókember segítségével készült el, gyönyörű dolog” – mondta Garfield. A színészt újabban a Szerelem idejében láthatjuk Florence Pugh mellett, idén pedig Julia Robertsszel forgatta le az After the Hunt című thrillert. Utóbbit Luca Guadagnino rendezte, aki Garfieldhoz csatlakozva elmondta, hogy bár becsmérli az „ipari ízlést”, Pókembert mégis elbűvölő szuperhősnek tartja.
„Amikor Sam Raimi megrendezte az első filmjét, 28 vagy 29 éves voltam, és mivel egy kicsit megalomániás vagyok, arról álmodoztam, hogy felkérnek engem is egy Pókember-film rendezésére” – mondta az olasz direktor, és kollégájához fordulva még hozzátette, hogy örömmel rendezte volna meg Raimi trilógiája után Garfield Pókember-filmjeit is.
A borítóképek forrása: Marvel