A Grand Theft Auto-széria azon kevés videójátékok közé sorolható, melyekről még az is hallott, akinek fogalma sincs, mi fán terem az interaktív szórakozás. A Rockstar Games kolosszális sikereket arató sorozatára ugyanis rengeteg kívülálló (értsd: nem játékos) szeme szegeződött már rá az évek során, köszönhetően az abban látható erőszaknak és az olyan felnőtt témáknak, mint a droghasználat és a prostitúció. Szerencsére egyetlen (zömében alaptalan) botránynak sem sikerült még kigáncsolnia a franchise-t, így az zavartalanul roboghat a 6. (számozott) epizódja felé, ami a stúdió eddigi munkássága alapján garantáltan új szintre emeli majd a sandbox műfajt. Ahogy azt a néhány nappal ezelőtt már a 20. születésnapját ünneplő GTA: San Andreas is tette, amely nem csupán finomított a paradigmaváltó 3. részben és az azt követő Vice Cityben látott elemeken és mechanikákon, de olyan komplex rendszerekkel bolondította meg a receptet, ami szinte hihetetlennek tűnt a PS2 idejében – a programba zsúfolt tartalom mennyiségéről már nem is beszélve.
A kép forrása: IGDB
Mielőtt rátérnék, hogy miért tekinthető jobbnak a San Andreas, mint az elődje, szeretném leszögezni, hogy én az utóbbit kedvelem jobban, nemes egyszerűséggel azért, mert egyrészt ez volt az első játék (a Need for Speed: Underground 2 mellett), amit már a saját PC-men nyüstöltem, másrészt közelebbinek éreztem a ’80-as évek neonfényben úszó atmoszféráját, mint a gengszterek által uralt utcákat. Ettől függetlenül én is látom/láttam, hogy visszatekintőnk alanya mekkora fejlődést tudott felmutatni Tommy Vercetti történetéhez képest, így aztán úgy gondolom, bőven van helye ebben a rovatban – pláne, hogy az évfordulónak hála ismét a figyelem középpontjába került az opusz. A legszembetűnőbb javulást egyértelműen a bejárható terület nagysága és változatossága terén nyújtotta a jó öreg Sanyika (igen, mi így hívtuk a játékot az általános iskolában), hiszen míg a Vice Cityben egy két nagyobb (és néhány kisebb) szigetre osztott terepet kaptunk, addig a folytatásban már három különálló város, valamint az azok körül elterülő vidék és sivatag várta a vállalkozó szellemű felfedezőket – vagy a tömeggyilkosokat, kinek milyen a vérmérséklete. A változatosság szót pedig akár alá is húzhatjuk (lehetőleg duplán), mivel egyetlen képkocka alapján meg lehetett mondani, hogy Los Santos, Las Venturas vagy San Fierro utcáin terelgetjük-e CJ-t – mi lett volna akkor, ha a Rockstar marad az eredeti terveknél, és három különálló pályán helyezi el ezeket a településeket, így garantálva a még nagyobb fokú vizuális sokszínűséget?
A kép forrása: CodeWeavers
Persze a jól elkülönülő helyszínek még nem feltétlenül lettek volna elegendőek ahhoz, hogy új kobakra kerüljön a korona, ám a készítők szerencsére nem is elégedtek meg ennyivel, és – a műfaj elnevezéséhez híven – egy valódi, játékokkal teleszórt homokozóba ültették a rajongókat. A GTA: San Andreasban se vége, se hossza nem volt azoknak a tevékenységeknek, amikkel elüthettük az időt két főküldetés között, hiszen az elődökből ismert mentős, rendőrös, taxis és tűzoltós missziók mellett különféle sportokban (például kosárlabda vagy billiárd) is részt vehettünk, Las Venturasba vetődve pedig pillanatok alatt felébreszthettük a bennünk élő szerencsejátékost – akár fogadások formájában, akár a kaszinókban. Az én személyes kedvencem egyébként (és most ne tessék rosszra gondolni) az éjszakai rablás volt, valamiért teljességgel megbabonázott anno, ahogy a gyéren megvilágított utcákon futkároztam a lopott tévével. Az i-re természetesen a gyűjtögethető cuccok (graffitik, kagylók, patkók) tették fel a pontot, amik leginkább a maximalisták számára biztosítottak némi extra tennivalót, de szerintem mindenki örült, amikor ráakadt egy ilyenre.
A kép forrása: Reddit
Nagyobb és változatosabb bejárható terület, sokkalta több minijáték és extra elfoglaltság, hát kell ennél több az üdvösséghez? Nos, a legendás cég úgy gondolta, hogy igen, éppen ezért néhány szerepjátékos elemet is belecsempészett a mixtúrába, ezzel is garantálva, hogy a San Andreas minden lehetséges szempontból szintlépésnek érződjön. Talán nem nehéz kitalálni, hogy a főszereplővel kapcsolatos extrákra gondolok, hiszen CJ voltaképpen agyag módjára formálódhatott a játékosok keze alatt, amire a korábbi részekben nem igazán volt példa. Persze tény, hogy aggathattunk néhány új ruhát Tommyra, ám hol van az ahhoz képest, hogy itt már konditeremben dolgozhattuk le a gyorsétteremben felszedett extra kilókat, miközben a ruhatárunk mellett a frizuránkat is bármikor megváltoztathattuk, vezetési és fegyveres képességeink pedig attól függően javultak, hogy mennyi időt szenteltünk a gyakorlásnak? A válasz az, hogy nagyon messze, és bár köztudott, hogy nem mindenki ölelte a keblére ezt a „tamagoccsi-effektust” (én sem örültem neki, ha derék hősünket az erdő közepén érte utol az éhezés), tagadhatatlan, hogy rengeteget hozzátett az immerzióhoz. Szintén ehhez kapcsolódik, hogy az alkotásban még a romantika oltárán is feláldozhattunk némi szabadidőt, ami ugyancsak adott egy plusz réteget az eleve hagymára (vagy épp ogréra, ugyebár) hajazó programnak.
Az imént felsorolt három témakör mellett szinte már a „hab a tortán” kategóriába sorolható, hogy ezúttal végre nem írtuk alá a halálos ítéletünket azzal, ha belementünk a vízbe, ráadásul a vezethető járművek számát is négyzetre emelte a Rockstar (köztük olyan új típusokkal, mint a biciklik vagy a repülőgépek), az alaposan kibővült fegyverarzenálról és mozgási szabadságról (immár guggolva is tudtunk közlekedni) már nem is beszélve. A történetre, a hangulatra és a karakterekre azért nem szeretnék külön kitérni, mert teljesen szubjektív, hogy kinek melyik miliő jön be jobban (mint azt már említettem, én azok táborát erősítem, akik inkább a Vice Cityt preferálják), ergo teljesen felesleges lenne összehasonlítani a két címet. Ha viszont pusztán a játékmenetet, a lehetőségek számát és a tartalmat nézzük, akkor egyértelmű, hogy a San Andreas óriási előrelépést produkált A sebhelyesarcú és a Miami Vice ihlette fejezethez képest – bízzunk benne, hogy a GTA 6-tal is egy ilyen jövőbe mutató címet tesz le az asztalra a stúdió.
A rovat korábbi cikkeit INNEN tudjátok elérni!
A borítókép forrása: IGDB, Pin page
