- Nagyot frissül decemberben a GTA Online
- Megérkeznek ugyanis az állatok a játék világába
- Legalábbis PlayStation 5-ön és Xbox Series konzolokon
Noha a Grand Theft Auto 5 sztorimódja is képes könnyedén magával ragadni az embert, mégis inkább a GTA Online tolja a franchise szekerét (méghozzá nem is akárhogy), hiszen többmillió játékos rajong a közös mókáért, amit meg is hálál a Rockstar Games, méghozzá rendszeresen érkező frissítések és tematikus események formájában. Egészen eddig azonban lehetett némi hiányérzetünk a világban bandukolva, mivel egyetlen állattal sem futhattunk össze, holott a kampány egyik főhősének, nevezetesen Franklinnek még egy imádnivaló kutyusa is volt, aki a Chop névre hallgatott. Nos, a jelek szerint a stúdió végre észrevette, hogy nem túl változatos az élővilág az online térben, a decemberi frissítéssel ugyanis kutyák, cicák és egyéb négylábúak lepik el a jól ismert tájakat – bár sajnos nem minden platformon.
A csomag ugyanis csak PlayStation 5-re és Xbox Series konzolokra hozza el a szőrmókokat, így a PC-sek – legalábbis egyelőre – sajnos kimaradnak a szórásból. A stúdió elmagyarázta, hogy a jelen generációs konzolok erejének köszönhetően vált lehetővé az állatok behozatala, és bár az IGN megkérdezte a céget, hogy később PC-re is befuthat-e ez az update, a hír írásának pillanatáig nem érkezett válasz. Persze nem csupán emiatt érdemes várni a frissítésre, hiszen ebben a hónapban már új rablások is várhatók, méghozzá a The Ballad of Gay Tonyból megismert Yusuf Amirtól, de emellett új drift versenyek (és persze autó alkatrészek) is színesítik majd a palettát, és természetesen az ünnepi időszakhoz köthető meglepetésekkel is készülnek a fejlesztők. Mi viszont még így is annak örülünk a leginkább, hogy végre változatosabb lesz egy kicsit a terep.