Bár most mindenki hozsannázik a Blizzard színpompás shootere, az Overwatch kapcsán, a játékvezető tervezője, Jeff Kaplan a Gamespotnak adott interjújában elárulta, hogy jól esik nekik a siker, pláne a 2014-ben elkaszált Titan nevű MMO-shooter baklövése után.

A Titanon ugyanis ugyanaz a Blizzard-csapat dolgozott, amelyik jelenleg az Overwatch-ot hegeszti, ám a szakember szavaival élve „szörnyű kudarcot vallottak”. Pedig a Titan a stúdió legambiciózusabb projektje lett volna, 150-en ügyködtek rajta hét éven keresztül legalább 50 millió dollárból, és több alkalommal az alapjairól tervezték újra. A hírek szerint az ókori görög és római mitológia, valamint a viking mondakör elemeit felhasználva valamiképp a Föld teremtésének történetét mesélte el a program, mely játékmenetének egyik fő elemét az időutazás alkotta. Ha nem múlt volna ki szép lassan a perspektívát vesztett fejlesztők kezei között.

„Elképesztően tehetséges csapat dolgozott a Titánon, egytől egyig mind fantasztikus képességű szakemberek. Ennek ellenére minden tekintetben szörnyű kudarcot vallottunk. A projekt minden lehetséges szempontból megbukott. Megsemmisítő élmény volt.” – mesélte nem túl lelkesen Kaplan.

project-titan-2.jpg

A szakember szerint bár hatalmas nyomás nehezedett rájuk azzal, hogy ott ültek csüggedten egy törölt játék még füstölgő romjain, a történtek végül inspirálóan hatottak a társaságra, hiszen mindenki be akarta bizonyítani, hogy nem véletlenül áll alkalmazásban egy olyan neves fejlesztőstúdiónál, mint a Blizzard. Kaplan elárulta, hogy maga járult a felettesei elé a kérdéssel, hogy mikor bizonyíthatják be képességeiket egy következő játék megalkotásával.

Úgy tűnik, hogy a vezetőséget meggyőzte Kaplan elhivatottsága és bizonyítási vágy, így rábízták a csapatra a cég első FPS játékát, az Overwatch-ot. Persze azt még nem tudjuk, hogy végül sikerrel jár-e a Kaplan és egysége, de a bétateszt visszajelzései alapján a Blizzard jól döntött, hogy bizalmat szavazott nekik.