A felhasználói értékelések alapján messze nem én vagyok az egyetlen, aki kisebb csalódásként élte meg a nagy csinnadrattával bejelentett Starfieldet, a tavaly szeptemberben megjelent sci-fi RPG ugyanis csak nyomokban tartalmazta a Bethesdára jellemző alaposságot – ezekben az esetekben ugyebár működött is a varázs, kár, hogy a játékidő túlnyomó részében üres planétákon kellett kutyagolnunk a küldetések megoldása és a jutalmazó felfedezés helyett. Noha mindenképp piros pontot érdemel, hogy a nagy múltú stúdió erőnek erejével igyekszik ráncba szedni az opuszt (ennek ékes bizonyítéka, hogy már számos frissítés érkezett hozzá), a szeptember 30-án megjelent Shattered Space sajnos semmilyen téren nem volt képes megfelelni az elvárásoknak (nekem szerintem szemészhez is el kell majd mennem Va'ruun'kai színvilága miatt), így a Bethesda ismét megtapasztalhatta, hogy mi fán terem a népharag fogalma. A Microsoft szárnyai alá tartozó cég mindenesetre továbbra is kitart a produkció mellett, olyannyira, hogy az egyik fejlesztő egyenesen a csapat legjobb játékaként hivatkozott rá nemrég.

Nevezetesen a program vezető dizájnere, Emil Pagliarulo, aki a GamesRadarnak beszélt arról, hogy a Starfieldet tekinti a brigád legnehezebben megszületett alkotásának (több mint ezer planétával mondjuk ez érthető), amit sok szempontból a legjobbnak is tart a felhozatalból. A fejlesztő tisztában van vele, hogy nem mindenkinek nyerte el a tetszését az űrbéli kaland, ugyanakkor így is büszke az elért eredményekre, a játékot pedig legalább olyan fontosnak tartja, mint a The Elder Scrolls- és a Fallout-szériát. Azt persze nehéz lenne elvitatni, hogy valóban egy ambiciózus projekttel állunk szemben, ám vélhetően nem sok olyan ember van, aki a Starfieldet tartja a Bethesda magnum opusának, hiszen mégiscsak olyan remekművek vannak még a kosárban, mint a Fallout 3 és a The Elder Scrolls-sorozat ismertebb darabjai (Morrowind, Oblivion, Skyrim). És nektek melyik a kedvencetek a stúdió munkásságából?

A borítóképek forrása: Xbox-com, Bethesda/Digital Foundry